Genderkvóta bevezetéséért lobbizik a DK
Az ellenzéki párt szerint a vállalati igazgatóság egyharmadának az egyenlőség jegyében nőkből kellene állnia
Genderkvóta bevezetéséért lobbizik a DK

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 11. 24.
A Demokratikus Koalíció újra benyújtja törvényjavaslatát, hogy a nagyobb cégek igazgatóságában vagy felügyelőbizottságában a tagok legalább egyharmada nő legyen, miután Németország is hasonló döntést hozott a közelmúltban. A párt véleménye szerint jobban teljesítenek azok a cégek, ahol nők is vannak a vezetésben.

A Hetek ünnepi előfizetői akciójában a nyomtatott és online hetilap csomagra előfizetők között több mint 80 értékes nyereményt sorsolunk ki. A fődíj egy Dacia Sandero személyautó. Minden az akció keretében előfizető olvasónk hetekes maszkot kap ajándékba. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon. 

A DK közleményében rámutat, hogy sok más ország után Németország is bejelentette, hogy "a jövőben egy törvényjavaslat szerint várhatóan kötelező lesz minden nagyobb cég igazgatóságába egy női tagot delegálni, ha a vezető testület létszáma meghaladja a három főt."

A párt már többször kezdeményezte a női kvóta bevezetését a parlamentben, de állításuk szerint a kormány eddig nem volt hajlandó napirendre venni a kérdést.

A DK most sokadszor is benyújtja a törvényjavaslatot annak érdekében, hogy a nagyobb cégek igazgatóságában és felügyelőbizottságában a tagok legalább egyharmada nő legyen.

A női kvótát a párt szerint fokozatosan kell bevezetni, először az állami vállalatoknál alkalmazva.

Ma Magyarországon mind a gazdaságban, mind a politikában a DK szerint a nők valós súlyuknál kevésbé vannak képviselve, pedig a statisztikák azt mutatják, hogy "azok a cégek jobban teljesítenek, ahol a nőket is bevonják a döntéshozatalba."

A Demokratikus Koalíció közleményét azzal zárja, hogy folytatják nemi egyenlőségért vívott harcukat, és az Orbán-kormányt erős kritikával illetik korábbi "nőellenes" kijelentéseivel, döntéseivel kapcsolatban:

"Mi, európai magyarok hiszünk abban, hogy a nőknek az élet minden területén ugyanolyan helyük van, mint a férfiaknak, és harcolni is fogunk ezért az álkonzervatív, komondoros, Isztambuli Egyezményt elutasító Orbán-rezsimmel szemben."

Mindeközben egy nemzetközi felmérés szerint nem is rossz Magyarországon nőnek lenni

A Forbes adott hírt róla, hogy az N6.com tanulmánya szerint hogy állnak a világ országai a nők jogai és egyenlőségük biztosítása terén.

A kutatásban száz országot vizsgáltak, többek között olyan szempontokat figyelembe véve, hogy hány nő tölt be az adott országban kormányzati pozíciót, vezető pozíciót, hányan vállalkozók, mennyire biztosítottak a lehetőségek e pozíciókhoz való hozzáféréshez. Vizsgálták a bérkülönbségeket férfiak és nők között, az oktatáshoz való hozzáférést, illetve a családalapításhoz és a szülési szabadsághoz kapcsolódó törvényeket is.

statisztika
Az n26 rangsora

Így az első tíz helyen Norvégia, Finnország, Izland, Egyesült Királyság, Németország, Új-Zéland, Dánia, Lettország, Észtroszág és Svájc szerepelt, 

míg hazánk a 100-as lista 30. helyére került Bulgária után és közvetlenül Izrael előtt.

A sereghajtó országok között pedig az iszlám országok képviseltették magukat szép számban: Marokkó, Nepál, Szaúd-Arábia, Omán, Algéria, Irán, Nigéria, Jordánia, Egyiptom és Pakisztán.

(MTI-OS/Hetek/Forbes)
 

hetek
Előfizetői nyereményakció

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!