Megvonják a konzuli szolgáltatásokat Zelenszkijék a külföldön lévő hadköteles férfiaktól
Megvonják a konzuli szolgáltatásokat Zelenszkijék a külföldön lévő hadköteles férfiaktól

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 04. 24.
Dmitro Kuleba külügyminiszter kedden közölte, hogy elrendelte az összes külföldön tartózkodó katonakorú férfi esetében a konzuli szolgáltatások felfüggesztését, kivéve ha visszatérnek Ukrajnába.

Kuleba az X-en közzétett nyilatkozatában írta, hogy az intézkedéseket azért rendelte el, hogy helyreállítsa a mozgósítható korú férfiakkal szemben a „méltányos bánásmódot”.

„Hogy néz ez most ki: egy sorköteles korú férfi külföldre ment, megmutatta az államának, hogy nem törődik annak fennmaradásával, majd jön és szolgáltatást akar kapni ettől az államtól” – fogalmazott, és hozzátette:

Ez nem így működik. Az országunk háborúban áll.”

Elmondta, hogy a Külügyminisztérium hamarosan tisztázni fogja a hadköteles korú férfiak számára a konzuli szolgáltatások igénybevételére vonatkozó eljárást.

Az Eurostat becslése szerint januárban mintegy 4,3 millió ukrán állampolgárt tartottak nyilván az Európai Unió országaiban, akiknek mintegy 20 százaléka, azaz 860 ezer felnőtt férfi volt. Kuleba ezzel a lépéssel a jelek szerint próbálja tovább szélesíteni a fegyveres mozgósítást, aminek céljából nemrégen 27-ről 25 évre csökkentették a mozgósíthatósági életkor alsó határát.

(Aljazeera / Hetek)

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!