Már a második abortuszpárti tagot nevezte ki Ferenc pápa az életpárti akadémiába
Már a második abortuszpárti tagot nevezte ki Ferenc pápa az életpárti akadémiába

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 10. 20.
Ferenc pápa abortuszpárti közgazdászt nevezett ki a pápai életpárti akadémia tagjának. Mariana Mazzucato többször is a terhességmegszakítást támogató posztokat osztott meg a közösségi médiában, azonban nem ő az első abortuszt támogató tag, akit az egyházvezető az intézmény tagjává tett.

Ferenc pápa 2017-ben már kinevezett egy abortuszpárti egyetemi teológiaprofesszort az akadémiába, mely akkor nagy felháborodást keltett tekintettel arra, hogy az intézményt 1994-ben II. János Pál pápa alapította azért, hogy az emberi élet védelmezéséért tevékenykedjen.

Az életpárti akadémián emellett kutatásokat is végeznek etikai és bioetikai kérdésekben, illetve népszerűsítik az abortuszra, eutanáziára és más, a családokat érintő ügyekre vonatkozó tanításokat is.

Mazzucato többször is abortuszpárti véleményének adott hangot a Twitteren, például az amerikai Roe kontra Wade abortuszvédelmi határozat hatályon kívül helyezését bíráló posztokat osztott meg a közösségi médiában.

Robert P. George, a Princeton Egyetem katolikus professzora sokkolónak és botrányosnak nevezte Mazzucato kinevezését.

A pápai életpárti akadémia célja az, hogy előmozdítsa az egyháznak azt a küldetését,
hogy növelje a tiszteletet minden egyes ember
felé, kezdve a méhben lévő drága gyermekekkel. Vagy hisz valaki ebben a feladatban, vagy nem. Amennyiben nem, akkor miért akarna valaki a
pápai akadémia tagja lenni?”

- nyilatkozta a professzor.

Ferenc pápa korábban több alkalommal is elítélte az abortuszt, és ahhoz hasonlította a terhességmegszakításokat, mintha valaki “bérgyilkost” fogadna fel, hogy megölesse a gyereket.

A pápai akadémiával kapcsolatban azonban több megkérdőjelezhető változtatást is bevezetett, például már nem kell a tagoknak aláírniuk egy nyilatkozatot, melyben az szerepel, hogy keresztények és életpártiak.

(Life News / Hetek)

A Hetek 25 éve küzd a magzatgyermekek védelméért, áll ki a természetes családok mellett, valamint a hit és szólás szabadságáért. Ha számodra is fontosak ezek az ügyek, legyél te is a támogatónk!

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!