Lezárták a Margit hidat a kata-törvény ellen tüntetők
Lezárták a Margit hidat a kata-törvény ellen tüntetők

Illusztráció.(MTI/Koszticsák Szilárd)

2022. 07. 18.
Napok óta tüntetések zajlanak Budapesten a kata-törvény miatt. Ma reggel ismét visszatértek a tüntetők a Margit hídra, és teljesen lezárták a forgalom elől.

A tüntetők a Margit híd pesti hídfőjénél kezdték a demonstrációt, hogy tiltakozzanak a kata adózásról szóló törvény megváltoztatása ellen.

A demonstráción többségében robogós és biciklis futárok vannak jelen, és először a külső sávot foglalták el, majd mindkét irányban teljesen lezárták a Margit hidat a Jászai Mari tér közelében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt írta, hogy a rendőrök elterelik a forgalmat a budai és a pesti oldal felől is, a járdák és a biciklisávok viszont továbbra is járhatóak.

Az első felszólaló szerint ez a szerveződés “a néptől jön a népnek”, és úgy érzik, hogy az elmúlt napok demonstrációi során nem érték el, amit akartak, és nem sikerült elfoglalniuk a várost, de remélik, hogy a mai tüntetés sikeres lesz.

Egy másik felszólaló szerint az augusztus 20-i tűzijátékra fordítandó összeget sok minden másra is lehetne költeni, és felháborítónak tartja, hogy a nyár közepén hozták meg a kata-törvényt, ezért a szeptembertől életbe lépő változásokra senki nem tudott felkészülni.

Hivatalosan egyébként 9 óráig tartott a tüntetés, ezért a szervezők levonultak a hídról, de a tömeg letáborozott és nem mozdul.

(MTI / ATV / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!