A hírhamisítást súlyosbította, hogy közvetlenül az elnökválasztás előtt sugározták az adást, külföldről beavatkozva a legfontosabb amerikai politikai döntésbe – írja a Newsweek.
Sokan próbálják elhallgattatni közös értékeinket, ne hagyjuk! Kérjük, támogassa a munkánkat: hetek.hu/tamogatas
A brit Telegraph tényfeltáró cikke bemutatta, hogy a BBC Panorama dokumentumfilm csatorna a Trump: Egy második esély? című műsorában úgy vágták össze az elnök beszédének két részét, hogy abból úgy tűnt, mintha a Trump közvetlenül felszólította a tömeget a 2021. január 6-i erőszakos Capitolium-lázadásra.
Kihagyták a beszédnek azt a részét, amelyben Trump épp ellenkezőleg, a békés demonstrációt kérte az összegyűjt emberektől. Emellett az események sorrendjét is megváltoztatták.
Miután kiderült a hamisítás, a brit parlament Kulturális, Média- és Sportbizottságának elnöke levelet írt Samir Shahnak, a BBC elnökének, és kérdéseket tett fel a közszolgálati csatorna szerkesztői normáiról és arról, hogy milyen lépéseket tesznek a panaszok kezelése érdekében.
A botrány kapcsán Donald Trump is megszólalt, aki üdvözölte, hogy a BBC vezetői lemondtak, miután a hamisítás nyomán „rajtakapták őket, hogy 'meghamisították' a nagyon jó (TÖKÉLETES!) január 6-i beszédemet” – írta az elnök, aki köszönetet mondott a The Telegraphnak, hogy „leleplezte ezeket a korrupt 'újságírókat'. Ezek nagyon becstelen emberek, akik megpróbálták eltéríteni az elnökválasztás mérlegét”.
Tim Davie 20 éve dolgozik a BBC-nél, 2020 óta főigazgató, Turness pedig 2022 óta a csatornánál. A BBC felületei hetente körülbelül 400 millió embert érnek el, és több tucat nyelven sugároz.
A Newsweek emlékeztet rá, hogy az utóbbi időben más elfogultsági vádak is felmerültek a BBC ellen, a csatornát panaszok érték a gázai háborúról szóló tudósításai és a transzneműekkel kapcsolatos kérdések feldolgozása miatt.