Forrás: Shutterstock/PuzzlePix
A Szent Szék Sajtóirodája hétfőn jelentette be, hogy várhatóan legalább egy hétig a kórházban marad, ahol a tervek szerint szerdán megműtik. A pápa egy nappal korábban, a vasárnapi Úr Angyala-imádság során elmondta, hogy a tüdejében egy csomót találtak.
Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas
A rendellenességet rutinvizsgálat során fedezték fel, és az orvosok ennek alapján azt tanácsolták neki, hogy műtéti úton távolítsák el. „Az orvosok szerint célszerű a műtét. Úgy döntöttem, hogy az ő tanácsuknak megfelelően alávetem magam a műtétnek” – mondta Leó beszédében.
A közvéleményt meglepte a bejelentés, mert a 71 éves egyházfővel kapcsolatban megválasztása előtt semmiféle egészségügyi probléma nem volt ismert, ellentétben például elődjével, Ferenc pápával, akinek fiatal korában tüdejének egy részét eltávolították.
A műtét utáni diagnózis dönti el, hogy a pápa milyen gyorsan térhet vissza a szolgálatba, egyelőre az október végére tervezett dél-amerikai útját a Vatikán nem mondta le, és Leó pápa is azzal biztatta a Szent Péter téren összegyűlt perui zarándokokat, hogy az imáiknak köszönhetően el fog tudni utazni hozzájuk.
hetilap