Ki állíthatja le Zelenszkijt?
Ki állíthatja le Zelenszkijt?

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 11. 21.
Ahogy egy hete a lengyel civilek halálát okozó rakétáról, úgy most a fegyvertelen orosz hadifoglyok kivégzését bemutató videóról is kiderült, hogy Ukrajna tudatosan félrevezette a világot.

Ez egy véleménycikk.

A New York Timesnak kellett geolokációs elemzéssel bebizonyítani azt, hogy a legalább tíz fegyvertelen orosz hadifogoly kivégzését és a véres holttesteket bemutató – ukrán katonák által készített – videó hiteles, és a háborús bűncselekmény valóban megtörtént.

Egy héttel korábban Joe Biden amerikai elnöknek és Jens Stoltenberg NATO-főtitkárnak kellett cáfolnia Volodimir Zelenszkij állítását a lengyel területen becsapódott rakétákról. Az ukrán elnök pontosan tudta, mi történt, mégis az ellenkezőjét bizonygatta.

Mindkét esetben kiderült, hogy az eseményekről elsőként beszámoló orosz közlemények feleltek meg a valóságnak.

Úgy tűnik, kilenc hónap után a nyugati vezetőknek is kezd elegük lenni abból, amit Kijevből hallanak. Ha nem szólnak, a média csont nélkül átveszi a hamis ukrán narratívát.

A kérdés az, hányszor történt ez meg az elmúlt időben?

Február 24-e után ugyanis automatikusan életbe lépett a nyugati világban az axióma, miszerint, amit az ukrán vezetők mondanak, az morálisan megkérdőjelezhetetlen, gondolkodás nélkül tényként kell elfogadni, az ezt megkérdőjelező hangokat pedig ignorálni kell, vagy, ha azt nem lehet, akkor Putyin-bérenc propagandának beállítani.

Erre a kommunikációs alapvetésre épült annak kritikátlan elfogadása is, miszerint a háborúnak csak egy módon lehet vége, úgy, ahogyan Zelenszkij meghirdette: az utolsó orosz kiűzésével.

Ezért öntötték a dollár tízmilliárdokat fegyverben és segélyben Ukrajnának (amelyeknek egy része a feketepiacon és a csődbe vitt FTX kripto brókercégben tűnt el), ezért kellett mindenkinek lenyelnie a kioktatást az ukrán elnöktől és embereitől erkölcsről, történelemről, becsületről, no meg arról, miért a Kreml bérence bárki, aki a „béke” és a „tárgyalás” szót kiejti a száján. Akkor is, ha közben például az ENSZ-ben Ukrajna gond nélkül együtt szavazott a tömeggyilkos iráni rezsimmel. Akkor is, ha Európában százmilliók fizetik nap mint nap az ukrán háború árát a saját pénztárcájukból.

Kilenc hónap alatt Ukrajna elveszítette lakosságának közel felét emigráció és a megszállt területekre került emberek következtében. Százezer körüli lehet a meghalt vagy megnyomorodott ukrán katonák és több tízezer a civil halottak száma. Akik megmaradtak, borzalmas tél elé néznek egy romokban heverő, működésképtelen országban.

Az ukrán „valóságtorzítás” nem igazolja azt, hogy miért kellett a világ legnagyobb területű országának inváziót indítania szomszédja ellen, sem az orosz agresszió miatti vérontást, de azt sem, hogy az ukrán vezetésnek ne lenne felelőssége a háború elmélyítésében.

Ideje lenne valakinek ezt megértetni Volodimir Zelenszkijjel és körével. Utána el lehet kezdeni beszélni a tényekről, felelősségről, és a békéről.

(Hetek)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!