Amerikai tisztviselők: az ukrán haderő lőtte ki a rakétát, ami Lengyelországban becsapódott
Amerikai tisztviselők: az ukrán haderő lőtte ki a rakétát, ami Lengyelországban becsapódott

Forrás: Youtube/ABC News

2022. 11. 16.
A rakétabecsapódást Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „nagyon jelentős eszkalációként” értékelte. Lengyelország vizsgálatot indított a helyszínen, hogy kiderüljön, ki felelős az incidensért.

Egy vezető amerikai hírszerzőtiszt kedden azt mondta, hogy orosz rakéták csapódtak be Lengyelország, azonban három, a neve elhallgatását kérő amerikai tisztviselő ma már arról beszélt, hogy a rakétát az ukrán erők lőtték ki egy orosz rakéta elhárítására, de az elhárító rakéta végül lengyel területen csapódott be.

A lengyel kormány még vizsgálja, hogy ki a felelős két állampolgárának a haláláért, és közben megemelte a hadereje készültségét is. A lengyel külügyminisztérium információi szerint a rakéta orosz gyártmányú, Andrzej Duda államfő viszont sokkal óvatosabban fogalmazott, amikor azt mondta, hogy „nagy valószínűség szerint” Oroszországban gyártották, de ez az információ még megerősítésre szorul.

„Nyugodtan cselekszünk. Ez egy nehéz helyzet” – értékelte a helyzetet Duda.

Ukrajna még rendelkezik régi, orosz gyártmányú fegyverrendszerekkel, köztük S-300 légvédelmi rakétarendszerrel, ezért elképzelhető, hogy egy orosz gyártmányú rakéta csapódott be Lengyelországban, melyet az ukrán haderő indított el.

(AP News / Hetek)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a nyomtatott és online hetilap csomagra előfizetők között több mint 100 nyereményt sorsolunk ki. A fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!