Mégsem kamu a levél, ami az interneten terjed a volt bicskei igazgatóhelyettes nevében
K. Endre felesége a Blikknek nyilatkozott
Mégsem kamu a levél, ami az interneten terjed a volt bicskei igazgatóhelyettes nevében

Forrás: Facebook/Novák Katalin

2024. 02. 11.
Tegnap dél körül került ki a Facebookra egy rendkívül terjedelmes levél, amelyet a posztoló K. Endre nevével szignózott. A poszt villámgyorsan elterjedt, és nagy hatása is volt - sokan úgy vélték annak nyomán, hogy Novák Katalin köztársasági elnök kegyelme teljesen indokolt volt. Most viszont a Blikknek megszólalt a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének felesége, aki szerint nincs közük a levélhez. Frissítés: utólag ismét jelentkezett a feleség, hogy de - a levelet mégis a férje írta. 

"Nincs közünk semmihez" - csak ennyit nyilatkozott a lap kérdésére az asszony, majd elmondta, nem szeretnének továbbra sem nyilatkozni az ügyben a férjével. 

A nyilvános levél pár órával azt megelőzően kezdett terjedni a Facebookon, hogy Novák Katalin bejelentette a lemondását. A poszt rengeteg bizalmas információt tartalmazott az ügyről, ezért sokan hitelt adtak annak, hogy valóban K. Endre írta azt. 

Így viszont felmerül a kérdés, hogy vajon ki posztolta a belsős információkat, miért tette ezt a bejelentés előtt, és vajon mi köze K. Endre elnöki kegyelméhez és az azt követő botrányhoz. 

Frissítés: Mégis K. Endre írta a levelet

Úgy néz ki a Blikk félreértette a feleséget, vagy a nő fogalmazott hirtelen félreérthetően, mert a cikkük elterjedése után ismét megkereste a szerkesztőséget, hogy tisztázza, valóban a férje írta az ominózus levelet. 

(Blikk)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!