Járvány ide vagy oda, több baba érkezett 2020-ban, mint azelőtt
Lassult a negyven éve tartó népességfogyás
Járvány ide vagy oda, több baba érkezett 2020-ban, mint azelőtt

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 01. 07.
A 2010-es évek után 2020-ban, a koronavírus-járvány okozta nehéz időszakban is nőtt a születések száma Magyarországon - mondta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke szerdán a Kossuth rádió A nap kérdése című műsorában. Vukovich Gabriella szerint ez az utóbbi években kialakult komplex népesedéspolitikának is köszönhető.

Ahhoz, hogy munkánkat folytatni tudjuk, az Ön támogatására is szükségünk van. Most futó akciónkban a nyomtatott és online hetilap előfizetés mellé ajándék Hetek maszkot adunk. Részletek és a teljes nyeremény lista itt: www.hetek.hu/elofizetes

A KSH elnöke hozzátette, a teljes termékenységi arányszám is folyamatosan emelkedik 2011 óta: akkor 1,23 volt a termékenységi ráta,

2020-ban 1,56.

40 éve csökken a magyar népesség, ez lassult idén

Felidézte: a magyar demográfiai viszonyok az 1960-as évektől egyre rosszabbak. Az 1980-as évek óta pedig ténylegesen folyamatosan csökken a magyar népesség.

A magyarországi demográfiai krízis elővetítette, hogy belátható időn belül nagyon le fog csökkenni a lakosság száma.

Ezt a helyzetet különböző demográfiai csomagok tudják befolyásolni, de egyik sem önmagában

- hangsúlyozta.

A családok gyermekvállalási szándékát sok különböző tényező befolyásolja, minden családnak, csoportnak megvannak a saját szempontjai - ismertette Vukovich Gabriella, aki szerint az utóbbi években "nagyon jó, komplex népesedéspolitika alakult ki" Magyarországon.

Általános hangulat, hogy a gyerek érték

Ez a népesedéspolitika éppen azt célozza, hogy a különböző preferenciával rendelkező családok megtalálják a módját annak, hogy annyi gyerekük lehessen, ahányat szeretnének.

Úgy értékelte: az elmúlt években megfigyelhető kedvező tendencia a komplex családtámogatási, népesedéspolitikai rendszer mellett annak is köszönhető, hogy az lett az

"általános hangulat, kormányzati és társadalmi hangulat, hogy a gyerek érték".

Digitális népszámlálás jön, a "big data"-t és a mesterséges intelligenciát is bevonják

A KSH elnökét kérdezték az idei népszámlásról is. Elmondta: az első népszámlálás 1870-ben volt, a mostani lesz a tizenhatodik.

Az előző népszámlálásnál még voltak papír alapú kérdőívek, ilyenek idén már nem lesznek. Csak informatikai eszközökön (például laptopon, tableten, okostelefonon) lehet kitölteni a kérdőívet.

Megjegyezte: azért is szeretnének minél több lehetőséget az elektronikus kitöltésre, mert esetleg még májusban is nehezíthetné a személyes összeírást a pandémia. 2011-ben a lakosság 20 százaléka választotta az online kitöltést. Bízik abban, hogy idén lényegesen többen választják majd ezt a lehetőséget.

Kiemelte: a népszámlálásban való részvétel a törvény által előírtan kötelező. Aki nem hajlandó részt venni, azt szankcionálni lehet.

Aki nem tölti ki a megadott időben online módon, azokat kérdezőbiztosok keresik fel. Ők szintén tabletre rögzítik majd az adatokat.

A digitalizáció más szempontból is szerepet kap a népszámlásban. Idén ugyanis már a digitális kompetenciára is rákérdeznek. Újdonság lesz továbbá, hogy a népszámlálás során más adatbázisokat is felhasznál majd a KSH.

Vukovich Gabriella kitért arra is, hogy a technológiai fejlődést az adatgyűjtésben és -feldolgozásban is kihasználják. Kísérleteznek a "big data" felhasználásával, vagyis az interneten rendelkezésre álló információk gyűjtésével.

Ezen felül a mesterséges intelligencia különböző alkalmazásait is elkezdték kutatni is kísérleti módon alkalmazni

- mondta.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!