„Izrael mellett állok” – Instagramon állt ki a zsidó állam mellett Gal Gadot hollywoodi színésznő
Egyúttal Izraelnek való adakozásra bátorította az embereket
„Izrael mellett állok” – Instagramon állt ki a zsidó állam mellett Gal Gadot hollywoodi színésznő

Forrás: Shutterstock/Tinseltown

2023. 10. 11.
Gal Gadot izraeli színésznő Instagramon állt ki Izrael mellett. Újabb és újabb bejegyzéseiben a világhírű modell a zsidó államot ért brutális támadás szörnyűségeire igyekszik felhívni a figyelmet, és adománygyűjtésre buzdítja az embereket az izraeliek megsegítésére.

Első ilyen posztjában azt írta, hogy „a Hamász palesztin katonai csoport legalább 250 izraelit gyilkolt meg, és több tucat nőt, gyermeket és idős embert ejtett túszul Gázában. Kora reggel óta több mint 3000 rakétát lőttek ki. A Hamász túszokat tart fogva, bázisokat és településeket ellenőriz Izraelben.”

Mint hozzátette: „Fáj a szívem” és „Imádkozom mindazokért, akik szenvednek”. Egyúttal kifejezésre juttatta későbbi bejegyzésében:

„Izrael mellett állok, Önöknek is így kellene tenni. A világ nem ülhet tétlenül, amikor ilyen szörnyű terrorcselekmények történnek!”

fogalmazott.

Másik bejegyzésében pedig azt írja, hogy „aki tud, és hajlandó adományozni”, azok számára közzétette, ezt hol tehetik meg. „Ezeknek az embereknek az élete tegnap örökre megváltozott. Annyi mindent elvesztettek, és segítségre van szükségük. Csak ha megteheted...”

Bár a kommentek egy része az Izraelellenes vélemény formálókhoz köthető, ezen bejegyzéseit sok százezren – sőt, valamelyiket több mint 1,1 millión kedvelték, és egyetértettek Gadottal.

Gal Gadot karrierje során játszott már a Wonder Womanban, a Halálos iramban-szériában, és egy sor hollywoodi gigaprodukcióban.

(Instagram / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!