Ismét elmarasztalta a bíróság a keresztény cukrászt, aki nem volt hajlandó homoszexuális esküvőre tortát készíteni
Ismét elmarasztalta a bíróság a keresztény cukrászt, aki nem volt hajlandó homoszexuális esküvőre tortát készíteni

Youtube/Alliance Defending Freedom

2023. 01. 30.
Jack Phillips ellen már tíz éve folynak az eljárások, és több alkalommal elmarasztalták nemi alapú diszkrimináció miatt.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Jack Phillips-et 2012-ben perelték be először, amiért nem volt hajlandó egy homoszexuális pár esküvőjére tortát készíteni, de 2018-ban a javára ítélt az amerikai legfelsőbb bíróság.

2017-ben egy transznemű ügyvéd kereste meg telefonon Phillips-et, és olyan partira akart tőle tortát rendelni, ahol valakinek a nemváltását ünnepelték volna, de emellett a Sátánt ábrázoló süteményt is készíttetett volna a cukrásszal. Phillips lelkiismereti alapon visszautasította a kéréseket.

Az ügyvéd tudott a korábbi perről, és elmondása szerint a provokációval az volt a célja, hogy „kijavítsa [Phillips] helytelen gondolkodását”. A férfi rögtön beperelte a cukrászt, és Phillips-et bűnösnek találta a bíróság, majd 150 ezer forintnak megfelelő összegű bírságot szabtak ki rá diszkrimináció miatt.

A cukrász fellebbezett a coloradói bíróság döntése ellen, de ismét elmarasztalták nemi alapú diszkrimináció miatt, hiába mondta el, hogy vallási alapon utasította el a Sátánt ábrázoló és a nemváltást ünneplő torták elkészítését.

A férfi pontosan tíz éve tartó bírósági kálváriája a napokban tovább folytatódott, hiszen a fellebbviteli bíróság helybenhagyta a korábbi bírósági döntést, vagyis még mindig nincs vége a 11 éve tartó hadjáratnak, amelyet azért folytatnak ellene, mert vallási és lelkiismereti alapon nem készít tortát a homoszexuálist és a transzneműséget ünneplő eseményekre.

Phillips úgy döntött, hogy a vállalkozásában nem fog többet esküvői tortákat készíteni a perek miatt, és ezzel elvesztette a bevételeinek a 40 százalékát. Emellett többször halálosan megfenyegették és meghurcolták a bírósági tárgyalásokon. 

Ennek a kegyetlenségnek véget kell vetni. Nem muszáj egyetérteni Jack nézeteivel ahhoz, hogy egyetértsenek azzal, hogy minden amerikainak rendelkeznie kell azzal a szabadsággal, hogy elmondhassa, amiben hisz, akkor is, ha a kormány nem ért egyet ezekkel a nézetekkel”

- mondta Jake Warner, a Phillips-et képviselő keresztény jogvédő szervezet vezető tanácsadója.

(Washington Examiner / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!