Ilyen változások jöhetnek 4 millió beoltottnál
A kultúra, rendezvények és a vendéglátás terén majdnem teljesen visszatérhetünk a normális kerékvágásba
Ilyen változások jöhetnek 4 millió beoltottnál

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 04. 22.
Ahogy korábban Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon közzétett videójában bejelentette, 3,5 millió beoltottnál nyitnak a teraszok, 4 millió beoltottnál pedig több területen is jelentőséggel bír majd, hogy kinek van védettségi igazolása. Ezzel kapcsolatban jutott további információkhoz a Magyar Hírlap, melyek a kultúrát és a vendéglátást is érintik.

Információik szerint ugyanis a kormány négymillió beoltottnál tervezett újraindítási, nyitási tervei számos területet érintenek majd: várható a szállodák, fürdők, mozik, színházak és egyéb kulturális rendezvények újranyitása, újraindítása.

Ezeket majd 18 éves kor felett, védettségi igazolással látogathatják majd azok, akiket beoltottak, vagy akik már átestek a betegségen.  

Ez nem jelenti azonban azt, hogy a kiskorúak el lesznek zárva a programoktól, 18 év alatt ugyanis nem fogják kérni a kártyát egyik helyszínen sem, így a családok együtt is tölthetik a szabadidőt.

Ahogy azt korábban megírtuk, az éttermek, kávézók, cukrászdák, az összes vendéglátó helyiségek teraszai pár napon belül, 3,5 millió beoltottnál megnyithatnak reggel 5 óra és 21.30 között lehetnek nyitva, a vendégeknek nem kell maszkot viselniük, csak a belső terekben, ahol a megrendelt étel, ital elviteléhez szükséges ideig, valamint a mellékhelyiség használata idejére szabad tartózkodni. Az üzemeltetők és az alkalmazottak azonban a vendéglátóhely teljes területén kötelesek maszkot viselni.

Négymillió beoltottnál várhatóan a belső tereiket is megnyithatják a korábbi szabály szerint, azaz, hogy a felszolgálóknak kötelező lesz a maszkhordás, a vendégeknek pedig akkor, amikor éppen nem fogyasztanak.

Itt a lap információi szerint ebben az esetben nem tennék feltétellé a védettségi igazolást. 

(Magyar Hírlap/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!