Harry herceg előre látta? Állítása szerint a capitoliumi ostrom előtt szólt, hogy "puccs" lesz
Harry herceg előre látta? Állítása szerint a capitoliumi ostrom előtt szólt, hogy "puccs" lesz

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 11. 11.
Harry herceg elmondta, hogy a Capitolium lerohanását megelőzően előre látta, hogy Amerikában egy „puccsra” kerül sor. Még a Twitter vezetőjét, Jack Dorseyt is figyelmeztette arra, hogy az akció megszervezéséhez az ő platformját használják majd fel a tüntetők. Mindez pedig egy nappal a Capitolium január 6-i elfoglalása előtt történt.

A Wired magazin által szervezett „Internet Lie Machine” nevű panelbeszélgetésen a brit királyi család tagja, Harry herceg egészen különös dolgokról számolt be. Elmondta, hogy előre látta, hogy az Egyesült Államokban milyen vakmerő akcióra – ahogy ő fogalmazott, „puccsra” – kerül majd sor.

Arra a kérdésre, hogy beszélt-e valaha is a techóriás élén álló Dorseyval, a herceg azt válaszolta, e-mailben tárgyalt vele még a Capitolium körüli zavargást megelőzően.

„Jack és én e-maileztünk egymással január 6-a előtt, s figyelmeztettem rá, hogy a platformját egy puccs megszervezésére használják. Ezt az e-mailt a megelőző nap küldtem, aztán bekövetkezett – azóta se hallottam erről többet”

– nyilatkozta a herceg.

Harry egyébként azt állította a beszélgetésen, hogy a Twitter vezérigazgatója semmit sem kívánt tenni az online félretájékoztatás ellen, mert az végső soron kihatással van a pénzügyi mérlegükre.

Ahogy arról január 6-án beszámoltunk, káoszba fulladt az elektori szavazatokat hitelesítő kongresszusi ülés Washington D.C.-ben, mikor egy Donald Trump amerikai elnököt támogató tüntetőknek tűnő csoport lerohanta a Capitolium épületét és az útjukat álló rendőrökkel is dulakodni kezdtek. Az épületben ekkor zárlatot rendeltek el, Mike Pence alelnököt kimenekítették.

(RT/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!