Elon Musk szerint nem a Tesla hibája a dermesztő texasi baleset
A milliárdos cégvezető szerint nem volt bekapcsolva az önvezetés az ominózus balesetnél
Elon Musk szerint nem a Tesla hibája a dermesztő texasi baleset

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 04. 20.
Elképesztő sebességgel csapódott egy fának egy Tesla Texasban, a járműben két ember veszítette az életét. A vezető ülésen nem ült senki. Elon Musk tagadja, hogy be lett volna kapcsolva az önvezető funkció. 

Amerikai sajtóhírek szerint két férfi éppen tesztútra vitt egy 2019-es  Tesla Model S-t, amikor az autó egy fának csapódott, majd kigyulladt. Az egyik áldozatot az anyósülésen, a másikat pedig hátul találták meg. 

Be volt kapcsolva az önvezetés, vagy nem?

A baleset körülményeit tekintve felmerült a gyanú, hogy az önvezető funkció okozhatta a balesetet, ám ezt sokan igyekeztek megcáfolni, köztük a Tesla tulajdonosa, Elon Musk is. 

 

 

A felhozott érvek szerint egy Tesla csak akkor tud önvezető módban lenni, ha valaki ül a vezetőülésben, hiszen az érzékeli a súlyt. A kormány 10 másodpercenként monitorozza, hogy fogják-e, valamint az önvezető mód arra sem képes, hogy túllépje a sebességhatárt, ami a texasi esetben egyértelműen megtörtént.

A funkció egyébként nem kapcsol be, hogyha nincsenek felfestve a sávok az úton. 

Elon Musk azt is állítja, hogy az érintett modellnek nem volt hozzáférése sem az önvezető funkciója, az nem volt engedélyezve arra a járműre. 

 

 

Ugyanakkor több internetező olyan videókat is feltöltött az internetre, amelyben bemutatják, hogyan lehet kijátszani a Tesla önvezető funkciójának korlátozásait. 

Jelenleg több mint 20 olyan vizsgálat folyik a Tesla autóival kapcsolatban, ahol felmerült, hogy a balesetet az önvezető, vagy vezetést segítő funkciók okozhatták. A Tesla minden esetben azt hangsúlyozza, hogy az önvezetés kifejezés megtévesztő lehet, mert arról szó sincs, hogy a sofőrnek nem kellene ellenőrzése alatt tartani a járművet az önvezetés során. 

(Twitter, ABC7, Axios, Telex)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!