Fucsovics Djokovicsról: nem lenne joga itt lenni
Fucsovics Djokovicsról: nem lenne joga itt lenni

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 01. 11.
Fucsovics Márton két hete Ausztráliában készül az év első tenisz Grand Slam-tornájára, a jövő hétfőn kezdődő Australian Openre, amelyen szeretne minél több mérkőzést nyerni.A világranglista 38. helyezettje  elmondta mit vár az az Australian Opentől és hogy mit gondol a Novak Djokovics körül kialakult helyzetről.

NE MARADJON LE! Szerda éjfélig tart előfizetői nyereményakciónk, amelyben többek között egy vadonatúj AUTÓ is gazdára talál. Rendelje meg hozzáférését ide kattintva!  

Bár Adelaide-ben egyesben csak egy meccset játszott - ahogy fogalmazott, még nem érezte igazán a pályát, fel kellett vennie a ritmust, ellenfele, a fehérorosz Jegor Geraszimov pedig nagyon jól játszott -, párosban három mérkőzésen is pályára léphetett az amerikai Tommy Paullal, akivel majd az ausztrál nyílt bajnokságon is szerepelni fog.

Fucsovics elmondta, hogy folyamatosan edz és készül a második tornájára. Erre ugyancsak Adelaide-ben kerül sor, ahol a holland Botic Van De Zandschulp (56.) lesz az első fordulós ellenfele, a kiírás szerint magyar idő szerint kedden 6 órától. Eddig egyszer találkoztak, tavaly novemberben, a stockholmi nyolcaddöntőben a rivális nyert három szoros szettben.

"Magas színvonalú meccs volt, jó játékos a srác. Fiatalabb nálam, nagyon motivált, most került be az első százba. Nehéz mérkőzés lesz, 40 fokot jósolnak. A fő verseny az Australian Open, de nyilván itt is próbálok minél tovább jutni"

- jelentette ki a magyar teniszező.

Ezt várja az Australian Open-től

Az AO rajtjáig már csak egy hét van, Fucsovics célja a pályán kívül az, hogy ne kapja el a koronavírust, a pályán pedig, hogy a szerváját tökéletesítse, mert ahogy fogalmazott: ha az jól megy, akkor a játék is jól megy.

"Nagyon várom a rajtot, ha jól számolom, a negyedik AO-főtáblám lesz. Remélem, sok magyar szurkoló ki tud majd jönni és otthon is sokan szurkolnak nekem a tévé előtt, és abban is bízok, hogy sok meccset tudok majd nyerni"

- mondta.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A post shared by FM (@fucsovicsmarci)

A koronavírussal kapcsolatos szabályozásokról szólva Fucsovics elárulta, hogy a tavalyihoz képest sokkal lazábbak a körülmények, az érkezéskor nem kellett például karanténba vonulniuk, csak tesztelniük, és szabadon mozoghatnak.

"Nehéz erről beszélni"

A világelső Novak Djokovic körül kialakult helyzettel kapcsolatban a játékos azt mondta, nehéz erről beszélni.

"Djokovic a sportág legnagyobb teniszezője, mindent megnyert, itt Melbourne-ben is győzött már kilencszer, tehát megérdemelné, hogy itt legyen és induljon. Viszont nem szabad elmenni amellett, ami most a világban zajlik.

Az embereknek az egészségük a legfontosabb, és vannak szabályok, amiket már hónapokkal ezelőtt ismertettek, nevezetesen, hogy mindenkinek be kell oltatnia magát, Djokovic pedig ezt nem tette meg. Ebből a szempontból meg szerintem nem lenne joga itt lenni"

- nyilatkozott a 29 éves magyar éljátékos.

Hozzátette: a tenisztársadalom tagjai között inkább negatív fogadtatása volt annak, hogy a szerb világelső ott lehet Ausztráliában és felmentést kapott, mert ezt nem érzik fairnek.

Djokovics megköszönte a támogatásokat

Tegnap este megtörte a csendet a szerb teniszklasszis. A közösségi oldalaira feltöltött egy képet az első edzése után és az alábbi szöveget írta hozzá:

"Örülök és hálás vagyok, hogy a bíró hatályon kívül helyezte a vízumtörlésemet. Az elmúlt hét történései ellenére, szeretnék maradni, és így is megpróbálok elindulni az Australian Openen. Továbbra is erre koncentrálok." Majd így folytatta:

"azért repültem ide, hogy az egyik legfontosabb tornán játsszak a csodálatos szurkolók előtt. Egyelőre nem mondhatok többet, csak azt, hogy KÖSZÖNÖM, hogy mellettem álltatok mindezek ellenére, és hogy bátorítottak, hogy maradjak erős."

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A post shared by Novak Djokovic (@djokernole)

(hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!