Franklin Graham reagált Ferenc pápa LMBT-párti döntésére
Szerinte a vallási vezetők úgynevezett „áldásai” nem mentenek meg Isten ítéletétől
Franklin Graham reagált Ferenc pápa LMBT-párti döntésére

Facebook/Franklin Graham

2023. 12. 20.
A világhírű evangélista, Billy Graham fia a közösségi médiában reagált arra, hogy Ferenc pápa jóváhagyta a homoszexuális párok megáldását.

CSAK EGYÜTT TUDJUK FOLYTATNI! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: hetek.hu/elofizetes

Franklin Graham azt írta Facebookon, hogy „A vallási vezetők úgynevezett ’áldásai’ nem mentenek meg Isten ítéletétől! Ferenc pápa jóváhagyta, hogy a katolikus papok ’megáldják’ az azonos nemű párokat. De egyikünknek sincs joga - beleértve a pápát – ’megáldani’ azt, amit Isten bűnnek nevez.”

Bejegyzésében ezután a következő részt idézte a Bibliából: Jaj azoknak, akik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak... (Ézsaiás 5:20)

„A jó hír az, hogy Isten most is megbocsátja a bűnöket, de nekünk az Ő módján, az Ő feltételei szerint kell Hozzá mennünk – (úgy, hogy) megbánjuk bűneinket, és az Ő Fiába, az Úr Jézus Krisztusba vetjük hitünket” – tette hozzá. Máskülönben – folytatja az evangélista – a Biblia azt mondja, hogy „elvesznek a bűnösök és gonoszok egyetemben, s megemésztetnek, akik az Urat elhagyták”. (Ézsaiás 1:28)

A Hetek ősszel készített interjút Franklin Grahammel, amelyet a Képbehozó c. kiadványban olvashatnak el. A beszélgetés során a kereszténységet érő támadásokról és az egyház küldetéséről kérdeztük az evangélistát.

(Facebook / Hetek)

Előfizetés

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!