Felmérés: Egyre kevesebb fiatal aktív a hitéletében Lengyelországban
Felmérés: Egyre kevesebb fiatal aktív a hitéletében Lengyelországban

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 08. 26.
Harminc év alatt tíz százalékkal csökkent a magukat vallásosnak valló lengyelek aránya, és leginkább a városi lakosok és a fiatalok hagyják el a hitüket.

Az 1990-es években még a lengyelek 94 százaléka mondta azt magáról, hogy hívő, ez azonban 84 százalékra csökkent az évtizedek során. A visszaesés ellenére még így is a lengyelek az egyik legvallásosabb európai népcsoport, és a 90 százalékuk katolikusnak vallja magát.

A hitéleti aktivitásuk azonban szintén csökkenő tendenciát mutat, hiszen márcsak több mint a 40 százaléka a megkérdezetteknek gyakorolja a hitét legalább hetente egyszer. Évekkel ezelőtt ez az arány még 70 százalék volt.

A vallásukat egyáltalán nem gyakorlók aránya már majdnem elérte a 20 százalékot, és a többségük nagyvárosokban él (37 százalék), a fiatal korcsoporthoz tartozik (38 százalék) és felsőfokú végzettséggel rendelkezik (22 százalék).

A hitüket elhagyók esetében több oka is van annak, hogy a keresztény közösségektől való eltávolodás mellett döntöttek. Csaknem húsz százalékuk azt tapasztalta, hogy “már nem érdekli”, “nincs értelme” számára vagy nincs szüksége a hitre.

A második leggyakoribb ok az volt, hogy valamilyen kritikát fogalmaztak meg a válaszadók az egyházzal kapcsolatban, például hogy az egyház mint intézmény felbosszantotta őket, úgy érezték, hogy az egyház “maffiaszervezetként” működött vagy nem értettek egyet az egyházi vezetők viselkedésével (különösen az arroganciájukkal vagy intoleranciájukkal).

Az egyház mint intézmény és a papok különösen a fiatalokat taszítják, akik a klérus tettei és viselkedése miatt negatív személyes tapasztalatokra tesznek szert, amik igazolják azokat a korábbi általánosító vélekedéseket az egyházról, amikkel bizonyos társadalmi csoportokban szembesültek”

- mondta a CBOS lengyel közvélemény-kutató szervezet igazgatója.

Kilenc százalékuknak az volt a legnagyobb problémája, hogy a keresztény közösségükben politizáltak vagy elvesztették a bizalmukat az egyházzal és a klérussal szemben.

A megkérdezettek egy része azonban az egészségi állapota, a kora vagy a pandémia miatt nem vesz már részt a keresztény közösségi életben. A lengyel válaszadók 5 százaléka a pedofil botrányok miatt döntött úgy, hogy szakít az egyházzal.

(Notes from Poland / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!