Felemelő rekordkísérlet: több mint tízezren emelték gyermeküket a magasba egy időben országszerte
A rendezvénnyel a GYEREKVÁLLALÁS, A CSALÁDALAPÍTÁS FONTOSSÁGA MELLETT ÁLLtak KI, FELMUTATVA, HOGY A GYEREK ÖRÖK ÉRTÉK, ÉS CSALÁDBAN ÉLNI JÓ
Felemelő rekordkísérlet: több mint tízezren emelték gyermeküket a magasba egy időben országszerte

Forrás: MTI/Rosta Tibor

2021. 09. 27.
Ismét több mint tízezren emelték gyermeküket a magasba országszerte egy időben szombaton - közölte a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a felhívásukra meghirdetett Gyereket a magasba! akciót Budapesten kívül 36 településen, többek között Debrecenben, Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Székesfehérváron, Veszprémben, Sopronban tartották meg.

A budapesti Hősök terén a családokkal együtt emelt Dudás Miklós világbajnok kajakozó, olimpiai hatodik helyezett; Szatmári András olimpiai bronzérmes kardvívó és Wunderlich József, a Pál utcai fiúk musical sztárszínésze.

Mohay Bence, az esemény házigazdája több vidéki helyszínt szólított meg és élő bejelentkezéssel mutatták meg, hogy több nagyvárosban és az erdélyi Csíkszeredában hogyan ünnepelték a gyerekeket a családok.

Mint írták: a 2018 óta minden évben megrendezett Gyereket a magasba! akció lényege, hogy egyszerre, egy időben minél több gyereket emeljenek magasba szüleik, bárhol is éljenek az országban vagy a határon túl. A rendezvénnyel a mozgalom a

"gyerekvállalás, a családalapítás fontossága mellett áll ki, felmutatva, hogy a gyerek örök érték, és családban élni jó!"

- fogalmaztak.

A szombati rendezvényen a fővárosi fellépők közül a Bogár Muzsika gyerekzenekar, Farkasházi Réka és a Tintanyúl, valamint Szabó Balázs bandája szórakoztatta a résztvevőket. Eközben sok program közül lehetett választani.

Az eseményt az idén a Családbarát Magyarországgal együttműködésben szervezte meg a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom. A rendezvény fővédnöke Böjte Csaba ferences szerzetes - olvasható a közleményben.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!