YT/ATV Magyarország
A főigazgató a Kossuth rádió péntek reggeli műsorában elmondta, hogy a hibát sikerült elhárítaniuk, és tudomásuk szerint már nem található téves besorolású név az oldalon. Cseh Gergő Bendegúz nyilvánosan elnézést kért az érintettektől, és leszögezte: a felelősség az első számú vezetőé. Úgy fogalmazott, a szakmai tisztesség azt diktálja, hogy a korrekció után felajánlja lemondását a fenntartó Országgyűlésnek, amely majd eldönti, igényt tart-e a munkájára.
Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas
A hiba hátterében egy adatkonverziós probléma állt. Az Alkotmányvédelmi Hivatal a mágnesszalagokon megőrzött H-adattárat csak október elején adta át a levéltárnak egyetlen kódolatlan, ömlesztett Excel-táblázatban. Az állambiztonsági szervek korábban kódokkal jelölték az érintetteket – a megfigyelteket a 05-ös kóddal –, ám az adatok áttöltése és szétbontása során a rendszer tévesen ügynökként rögzített több mint száz megfigyeltet.
Mint arról beszámoltunk, az eset komoly politikai hullámokat vetett. Lezsák Sándor úgy reagált, hogy a nyilvánosságra hozatal körüli hibák tovább mélyítik a rendszerváltás óta húzódó társadalmi sebeket. A téves besorolás miatt Magyar Péter miniszterelnök is nyilvánosan bocsánatot kért Lezsák Sándortól, hangsúlyozva, hogy a politikus valójában a megfigyelt oldalon állt.
A botrány rávilágít az intézményre nehezedő óriási társadalmi nyomásra is. A november 4-i indulás napján 1,1 millió látogató kereste fel az oldalt, és egyetlen nap alatt több mint 5000 egyéni kérelem érkezett a levéltárhoz a családtagok iratai iránt. Az ÁBTL kapacitása normál üzemmódban évente 3500–4000 kérelem kiszolgálását teszi lehetővé, ami mutatja a felhalmozódott feladatok mértékét.
hetilap
hetilap