Ettől dobni fog egy hátast: ennyi gyerektartást kell fizetnie Kanye Westnek
A pár továbbra is közösen nevelheti a gyermekeit
Ettől dobni fog egy hátast: ennyi gyerektartást kell fizetnie Kanye Westnek

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 11. 30.
Kim Kardashiannak és Kanye Westnek négy közös gyermeke született, és bár a rapper korábban küzdött a válás ellen, a másik fél hajthatatlan volt. Most egészen elképesztő gyermektartási összeget ítélt meg a bíróság. 

Havi 200 ezer dolláros (78,4 millió forint) gyerektartást kell Kanye West amerikai rappernek fizetne - áll az ítéletben, melyet a zenész és volt felesége, Kim Kardashian valóságshow-szereplő válásakor hoztak. A pár az ítélet szerint továbbra is közösen nevelheti négy gyerekét - számolt be róla a BBC alapján az MTI.

Kardashian 2021-ben nyújtotta be a válókeresetet, miután nyolc éven át volt Kanye West felesége, aki azóta Ye-re változtatta a nevét. Márciusban törvény szerint egyedülállónak nyilvánították a volt házaspár két tagját, Kardashian törölte is a családnevéből a West tagot.

A vagyoni és gyerekelhelyezési kérdésekben a bíróság - helyi idő szerint - kedden döntött. A volt házastársaknak meg kell beszélniük a gyerekekkel kapcsolatos fontosabb döntéseket - áll a dokumentumban. Megosztják a gyerekek biztonságával és taníttatásával járó költségeket.

Ezen felül West 200 ezer dollárt köteles havonta fizetni, mivel a gyerekek idejük nagyobb részét Kardashiannel fogják tölteni - értesült a New York Post.

A párnak négy gyereke született, a most kilencéves North, a hatéves Saint, a négyéves Chicago és a hároméves Psalm.

A 42 éves Kardashian korábbi kijelentései szerint "nagyon szerette volna" a házasság befejezését, mert az szerinte "segítene Kanyénak elfogadni, hogy a kapcsolatnak vége". West korábban küzdött a válás ellen.

Az elmúlt hónapokban több vállalat, köztük az Adidas, a Gap és a Balenciaga is megszakította a kapcsolatát a rapperrel, mivel a zenész több vitatható - köztük antiszemita - kijelentést tett.

A héten a Kanye bejelentette, hogy indul a 2024-es amerikai elnökválasztáson. Az előzőn is pályázott, de mindössze 70 ezer szavazatot gyűjtött.

(Hetek / BBC / MTI)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!