Erdogan: az egész emberiségnek össze kell fognia Izrael ellen
A török elnök a pápát kérte, segítsen elérni, hogy a keresztény világ és a nemzetközi közösség szankcionálja a zsidó államot
Erdogan: az egész emberiségnek össze kell fognia Izrael ellen

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 05. 17.
Recep Tajjip Erdogan török elnök telefonbeszélgetésben sürgette Ferenc pápát, segítsen abban, hogy a világ egységesen szankciókat fogadjon el Izrael ellen a gázai palesztinok ellen elkövetett úgynevezett "népirtása" miatt. Törökország korábban a Hamasz terrortámadásaira indított izrael megtorlást "etnikai, vallási és kulturális tisztogatásnak" titulálta. 

Erdpgan telefonbeszélgetésében kijelentette: "a palesztinok tobábbra is népirtásnak lesznek kitéve, ha a nemzetközi közösség nem bünteti meg Izraelt...szankciókkal". Ebben kérte Ferenc pápa segítségét, mivel szerinte a pápa üzenetei rendkívül fontos szerepet játszanak a keresztény világ és a nemzetközi közösség mozgósításában.

A török elnök a telefonbeszélgetésben azt is felvetette, hogy

"az egész emberiségnek egyesülnie kellene Izrael ellen",

mivel a zsidó állam "barbársága" veszélyezteti  a regionális biztonságot. 

A pápa vasárnap a konfliktussal kapcsolatban kijelentette, hogy "szörnyű és elfogadhatatlan", hogy az erőszak ártatlan életeket követel, illetve figyelmeztetett, hogy az a veszélye, hogy előbb-utóbb "halál- és pusztításspirálba degenerálódik". 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Recep Tayyip Erdogan Vlagyimir Putyinnal is egyeztetett az izraeli-palesztin konfliktusról.

Erdogan a beszélgetés során hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek "hathatós és elrettentő leckét kell adnia" Izraelnek a palesztinok elleni "vakmerő" támadásai miatt.

Ankara a fellépés érdekében "minden szinten kezdeményezéseket tesz"

- tette hozzá.

A török államfő egyúttal nyomatékosította: fontos, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) még azelőtt beavatkozzon a történesekbe, hogy a válság súlyosabbá válik. Aláhúzta, hogy az ENSZ BT-nek határozott és világos üzeneteket kell küldenie Izraelnek a támadások leállításáról.

(Times of Israel/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!