Eltűnt a DK oldaláról a petíció, amit a kínai oltás ellen indítottak
A kormány az aláírásgyűjtés kapcsán oltásellenességgel vádolta meg a pártot és a baloldalt
Eltűnt a DK oldaláról a petíció, amit a kínai oltás ellen indítottak

Forrás: dkp.hu

2021. 04. 07.
Váratlanul elérhetetlenné vált a Demokratikus Koalíció honlapján az a petíciós oldal, amelyen korábban a párt aláírásokat gyűjtött a kínai oltások használata ellen. 

A párt még januárban kezdett kampányt a keleti oltóanyagok ellen, különösen a kínai vakcinával kapcsolatban hívták fel a figyelmet, hogy szerintük veszélyes, ha az országban az Európai Gyógyszerügynökség által nem bevizsgált oltóanyagot használnak. Az ügyben petíciót is indítottak, ami a kínai vakcina használatának felfüggesztését követelték. 

A Google által tárolt változatban még most is megtekinthető az oldal, amelyen azt írják: 

"Tiltakozom az ellen, hogy Magyarországon olyan kínai vakcinával oltsanak, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség!"

A petícióban "ellenőrizetlen, engedély nélküli, bizonytalan hatékonyságú, kivizsgálatlan, ismeretlen tartalmú és működésű" jelzővel illették a kínai vakcinát. Mint írják, szerintük ez "nyilvánvalóan veszélyes és felelőtlen". A felhívás célja az, hogy ne lehessen oltani a kínai vakcinával Magyarországon.

A petíció az elmúlt napokban elérhetetlenné vált az oldalon, annak helyén csak egy szürkés-fekete háttér jelenik meg. 

A kormány szerint a keleti és azon belül is a kínai vakcinák nélkül most jóval kevesebb ember lenne beoltva Magyarországon, és sokkal többen lennének kitéve a koronavírus-fertőzés veszélyének. A kínai oltóanyagot nem csak Ázsiában és a Közel-Keleten, hanem most más több európai országban is hatékonyan alkalmazzák, több európai szakvizsgálat szerint is hatékony védelmet biztosít a Covid-19-cel szemben. 

A Hetek korábbi podcastjában Soproni Tamás, a Momentum budapesti vezetője beszélt arról, hogy nagyon mérges azokra a politikustársaira, akik bármilyen módon, de bizalmatlanságot keltenek az oltásokkal szemben. 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!