Elkapták a gödöllői templom rongálóját
Napra pontosan egy hete okozott többmilliós károkat
Elkapták a gödöllői templom rongálóját

Fotó: police.hu

2021. 03. 24.
Elfogták azt a férfit, aki gyújtogatott egy gödöllői templomban - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon. A gyanúsított többmilliós kárt okozott az épületben, és egy Krisztus-ikont is megrongált. Motivációi még nem ismertek.

"A klasszikusnak számító nyomozói munka 2021. március 22-ére hozott fordulatot. A rendőrök eljutottak egy gödöllői albérletében élő, 28 éves férfihez, a lakásban több, a gyújtogatáshoz és a templom ajtajának betöréséhez használt eszközt is megtaláltak." 

– áll a Police.hu közleményében.

Fotó: police.hu
Ezekkel az eszközökkel tört be a gyanúsított a gödöllői templomba (Fotó: police.hu)

Ahogy azt megírtuk, a gyanú szerint a férfi március 15-én este a templom bejárati ajtaját baltával bezúzta, majd berúgta. A hátsó padokat leöntötte olajjal és meggyújtotta. Miközben lángra kaptak az ülőhelyek, felrúgott egy állványt és fehér anyaggal leöntötte az ikonosztázt. Tettével körülbelül 2,5 millió forintos kárt okozott.

A vallási tisztelet tárgya vagy vallási szertartás végzésére szolgáló épület megrongálásával elkövetett rongálás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság az őrizetbe vett férfi ellen, és kezdeményezte letartóztatását - áll a közleményben.

(Hetek/MTI/Police.hu)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!