„Dicsőítik az erőszakot” - Amerika szankciókkal sújtotta a Palesztin Hatóságot és a PFSZ-t
A két szervezettel kapcsolatosan már régóta sérelmezik, hogy felbujtással és pénzügyileg is támogatják a terrorizmust
„Dicsőítik az erőszakot” - Amerika szankciókkal sújtotta a Palesztin Hatóságot és a PFSZ-t

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2025. 08. 01.
Az Egyesült Államok vízumkorlátozást tartalmazó szankcióval sújtotta a Palesztin Hatóság és a Palesztin Felszabadítási Szervezet több  tagját - közölte az amerikai külügyminisztérium csütörtökön. A döntés hátterében súlyos okok húzódnak meg.

A közlemény szerint a két palesztin szervezet megsértette korábbi vállalásait, amelyekről az Egyesült Államokban jogszabály rendelkezik.

Az indoklás kitér arra, hogy a Palesztin Felszabadítási Szervezet és a Palesztin Hatóság

terrorizmust támogató tevékenységet folytat többi között felbujtással és az "erőszak dicsőítésével", ezen felül anyagi támogatást nyújt terroristáknak és családjaiknak.

Az amerikai büntetőintézkedések indokai között szerepel az is, hogy a két palesztin szervezet kezdeményezőként és támogatóként vesz részt nemzetközi szervezetek intézkedéseiben, amivel arra törekednek, hogy az Izraellel fennálló konfliktust nemzetközi szintre emeljék, így abban bevonva többi között a Nemzetközi Törvényszéket és a Nemzetközi Bíróságot.

"Nemzetbiztonsági érdekünk, hogy ennek következménye legyen, és felelősségre vonjuk a Palesztin Felszabadítási Szervezetet, valamint a Palesztin Hatóságot azért, hogy nem teljesítik vállalásaikat és aláássák a béke kilátását"

- olvasható az amerikai külügyminisztérium közleményében, amely nem nevesíti, hogy mely palesztin tisztségviselőkre vonatkozik a vízumkorlátozás.

Marco Rubio amerikai külügyminiszter még szerdán a közel-keleti biztonság kérdéseiről is tárgyalt Badr Abdelati egyiptomi külügyminiszterrel. A találkozóról csütörtökön kiadott közlemény szerint az amerikai fél köszönetet mondott a támogatásért, hogy elérjék a Hamász kezében lévő túszok szabadon bocsátását.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!