"Bidenre szavazni óriási felelőtlenség" - exkluzív riport Washingtonból
Amerikai választókat kérdeztük döntésük hátteréről
"Bidenre szavazni óriási felelőtlenség" - exkluzív riport Washingtonból

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 11. 04.
A Hetek washingtoni tudósítója a nap folyamán a szavazásra siető embereket faggatta arról, ki milyen motivációból döntött a szavazata mellett, és ki miért támogatja az amerikai jelölteket. A megszólalok a kezdeti exit pollok eredményeit erősítették meg.

Kövesse nálunk az amerikai választás eseményeit percről-percre a hetek.hu-n! Kedd reggeltől szerda estig megállás nélkül követjük a legfontosabb eseményeket, legfrissebb eredményeket.  Tartson velünk!

Salma szerint - aki Sierra Leone-ból emigrált az Egyesült Államokba - az elmúlt négy évben a gazdaság minden ellentétes híreszteléssel szemben erős volt, még úgy is, hogy a bevándorlási hivatal az elnök rendeleteire szigorításokat vezetett be. Számára ez a két terület a legfontosabb, a bevándorolni kívánók engedélyeztetése és a gazdaság erőben tartása.

"Én egy olyan elnökben reménykedek, aki a határokon belüli biztonságot helyezi az első helyre.

Azt szeretném látni, hogy az elnök nemcsak az amerikai néppel bánik úgy, mint honfitársakkal, hanem azokkal az országokkal is, akik az amerikai mintára építenek alkotmányt."- jelentette ki Salma.

Szerencsésnek érzem magam, hogy az Afrikában ért embertelen nehézségek ellenére ma amerikainak mondhatom magam, és itt szögezném le, hogy

"a jelenlegi kormány nem bevándorlásellenes, én magam vagyok erre az élő példa."

- mondta a Sierra Leonéból emigrált Salma.

"Ugyanakkor szeretnék reformot látni a rendőrségi erőszak területén, a gyújtogatás és randalírozások esetében. Elérhető munkalehetőség biztosítás, ez minden felnőtt amerikainak fontos, így számomra is. Az utolsó dolog, ami eszembe jut, az a koronavírus elleni védőoltás. Remélem, hogy a 2021 év erre lehetőség lesz rá."

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix
Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

Amerikának példát kell mutatnia

Andrew, egy muzulmán könyvelő szerint az amerikai elnöknek úgy is kell tudni viselkednie, mint egy elnöknek, ezen a téren Andrew változást szeretne látni. Szerinte Trump nem vette komolyan a koronavírussal szembeni küzdelmet sem, úgy néz ki, hogy ez a kihívás nem volt az elnök első és legfontosabb feladatai között.

"Amerikára úgy néz a kívülálló világ, mint egy vezetőre, akitől példamutatást várnak Ezt teljes mértékben meg kell értenie a "szabad világ" vezetőjének. Nekem erős kétségeim vannak Trumppal szemben, szerintem ezek a képességek hiányoznak belőle."- jelentette ki Andrew.

"Biden es Trump között olyan áthidalhatatlan a különbség, hogy szerinte a következő négy év visszafordíthatatlanul fogja megváltoztatni az USA-t.

Mivel a két elnökjelölt karaktere ennyire más, ezért az Amerikán kívül élő világra is másként néznek. Andrew szerint Biden azért lenne eredményesebb elnök, mert nyolc évet töltött alelnöki tisztségben."

Batille, egészségügyi menedzser, első számú elvárása azokra a kevésbé szerencsésebb amerikaiakra irányulná, akik folyamatos nehézségekkel néznek szemben,

ide értvé a hajléktalanokat akikért többet is tehetne egy ilyen gazdag társadalom.

Talán ezért is olyan magas a bűnügyek száma ami Batille szerint több oda figyelést igényelné, éppen ezért lecserélné a jelenlegi elnököt a teljes kabinettel együtt.

Bidenre szavazni nagy felelőtlenség

Freddie, aki a választások miatt utazott fel Washingtonba, elmondta hogy nem rajong Donald Trumpért, de Joe Bidenre szavazni nagyon nagy felelőtlenség. "Még egyszer mondom, nem én vagyok a legnagyobb Trump-rajongó, de ha végignézem Trump eredményeit, azt kell mondanom, hogy kérdés nélkül támogatom. Hogy miért?

Az anyaméhben élő babák szisztematikus öldöklése szerintem utálatos."

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix
Fotó: Shutterstock / PuzzlePix
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!