Barna Group: az amerikai lelkészek egy része a politikai megosztottság miatt feladná a szolgálatát
A lelkészek egy része már elgondolkodott azon, hogy otthagyja a szolgálatot
Barna Group: az amerikai lelkészek egy része a politikai megosztottság miatt feladná a szolgálatát

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 07. 21.
A felmérés szerint az Egyesült Államokban az elmúlt években az emberek nyitottabbá váltak arra, hogy meghallgassák azokat, akik más véleményen vannak, de az ország annyira megosztott, hogy a lelkészek egy része már elgondolkodott azon, hogy otthagyja a szolgálatot.

A kétezer megkérdezett több mint 90 százaléka szerint az amerikaiak hajlandóak a párbeszédre egymással akkor is, ha nézetkülönbségeik van, és csak egy elenyésző kisebbség érezte fenyegetve magát, amikor mások nem értettek egyet a véleményével.

A válaszadók majdnem 80 százaléka nemcsak szívesen meghallgat másokat, de akár hajlandó megváltoztatni a nézeteit is “fontos kérdésekről”.

A Barna Group egy korábbi kutatásából az is kiderül, hogy a pásztorok 42 százaléka 2021-ben elgondolkodott azon, hogy feladja az egyházi szolgálatát.

A pásztorok 56 százaléka a munkával járó stressz, 43 százaléka a hivatásával járó magány és elszigeteltség-érzés, 38 százaléka pedig az Amerikában tapasztalható, egyre súlyosbodó politikai megosztottság miatt mérlegelte azt, hogy otthagyja a szolgálatot.

A gyülekezetvezetők 29 százalékát az is távozásra ösztönzi, hogy nem tudják optimistán látni a közösségüket és a lelkészi szolgálatuk nem volt jó hatással a családjukra.

A felmérés viszont azt is kimutatta, hogy a pásztoroknak csak egy nagyon kis része (6 százalék) értékelte úgy, hogy nem tudta, mi vár rá az egyházi szolgálatba lépéssel, és szintén kevesen érezték úgy, hogy nem tisztelik őket a gyülekezetben vagy a személyes hitük válságba került volna.

(barna.com / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!