Alkotmányba foglalná az abortuszhoz való jogot Macron pártja
Alkotmányba foglalná az abortuszhoz való jogot Macron pártja

Illusztráció - Abortuszpárti tüntetés Franciaországban.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 11. 29.
A francia országgyűlés alsóházának többsége megszavazta, hogy az abortusz az alkotmányba legyen foglalva, mint alapvető jog.

A javaslatot Emmanuel Macron pártja és egy radikális baloldali párt nyújtotta be közösen, miután az Egyesült Államokban a Legfelsőbb Bíróság érvénytelenítette a Roe kontra Wade döntést, és lehetővé tette az USA államai számára, hogy maguk döntsenek arról, hogy korlátozzák-e az abortuszt.

„Senki nem sértheti meg a terhesség önkéntes megszakításához és a fogamzásgátláshoz való jogot” – állítja az alsóház által elfogadott javaslat.

A javaslatot azonban hiába fogadták el a francia alsóházban, a konzervatív többségű felsőházban nincs borítékolva, hogy szintén támogatni fogják a képviselők, és népszavazást is ki fognak majd írni a kérdésről.

A kezdeményezéssel szemben felszólalt több konzervatív francia politikus is, és azzal érveltek, hogy szükségtelen plusz jogi védelmet adni a terhességmegszakításokhoz való jognak, hiszen a nőknek 1974 óta lehetőségük van abortuszt végrehajtatni az országban, és idén plusz két héttel kitolták ennek a határidejét, így már a magzat 14 hetes koráig megszakíthatják a terhességet.

(CNE News / Hetek)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!