Aleksandar Vucic nyerte meg a választást Szerbiában
Aleksandar Vucic nyerte meg a választást Szerbiában

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 04. 03.
A szerbiai elnökválasztáson Aleksandar Vucic szerezte meg a voksok körülbelül 60 százalékát pártja saját megfigyelőinek adatai szerint, így már az első fordulóban megnyerte a választást, és újabb öt évig maradhat a nyugat-balkáni ország köztársasági elnöke, míg az előrehozott parlamenti választáson az általa vezetett Szerb Haladó Párt (SNS) szerezte meg a voksok többségét, és alakíthat ismét kormányt.

Az előzetes eredményeket maga Aleksandar Vucic jelentette be vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján. Mint mondta,

az ukrajnai háború egyik hatása az volt, hogy a szerbiai közélet drámaian jobboldalra tolódott, és a szerb kormány visszafogott fellépése a vártnál gyengébb választási eredményt hozott.

A politikus arra utalt, hogy Belgrád ugyan elítélte azt, hogy Oroszország bevonult Ukrajnába, ám nem vezetett be szankciókat Moszkva ellen, míg több jobboldali párt és koalíció is határozottan kiállt Oroszország mellett, és ezek a választási listák a vártnál jobb eredményt tudtak elérni. 

Kiemelte, az SNS felmérései szerint a Szerb Haladó Párt a szavazatok 44 százalékát, az ellenzéki Együtt Szerbia Győzelméért a 13,6 százalékát, a Szerbiai Szocialista Párt a 11,4 százalékát, a Remény koalíció az 5,3 százalékát, a Muszáj koalíció (Moramo) a 4,7 százalékát, míg a Dveri Mozgalom, illetve a Fogadalomtevők Szerb Pártja a voksok 3,8 százalékát szerezte meg. A hét párt közül a Remény koalíció, a Dveri Mozgalom, valamint a Fogadalomtevők Szerb Pártja is erősen nacionalista nézeteket vall. 

A sajtótájékoztatón Aleksandar Vucic rámutatott, az utóbbi évek legmagasabb választási részvételének lehettek tanúi, a saját felméréseik szerint a választópolgárok legalább 60 százaléka járult az urnák elé. Az elnökválasztás és az előrehozott parlamenti választás mellett vasárnap néhány településen, például a fővárosban, Belgrádban önkormányzati választást is tartottak. Az előzetes eredmények szerint a fővárosban is a Szerb Haladó Párt szerezte meg a voksok többségét, így várhatóan továbbra is az SNS vezetheti Belgrádot.

(Hetek / MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!