A szankciók miatt lehetetlenné vált az Északi Áramlat-1 megjavított turbinájának leszállítása - közölte a Gazprom
Putyin pedig leszögezte, hogy a második vezeték kapacitásának fele az orosz fogyasztásra van fenntartva
A szankciók miatt lehetetlenné vált az Északi Áramlat-1 megjavított turbinájának leszállítása - közölte a Gazprom

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 08. 04.
Lehetetlen leszállítani a Kanadában megjavított turbinát az Északi Áramlat-1 gázvezeték portovajai kompresszorállomására az Oroszország ellen bevezetett kanadai, uniós és brit szankciók, valamint a Siemens szerződéses kötelezettségeinek megszegése miatt - tudatta a Gazprom.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán megerősítette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök múlt héten Moszkvában fogadta Gerhard Schröder volt német kancellárt.

Közölte, hogy Schröder, aki május végéig a Rosznyefty orosz olajipari vállalat igazgatótanácsának tagja volt, aggodalmát fejezte ki az Európában kibontakozó energiaválság miatt, és megkérte Putyint, hogy fejtse ki álláspontját a helyzetről, aki mások mellett Lengyelországot és Ukrajnát vádolta a krízis kialakulása miatt.

A szóvivő szerint a volt német kormányfő nem jelezte szándékát, hogy az ügyben közvetítő legyen.

Peszkov szerint Schröder volt az, aki megkérdezte Putyint, hogy válsághelyzetben az Északi Áramlat-2 elméletileg szállíthatna-e gázt Európába, vagyis nem az orosz elnök volt a kezdeményező, aki erre azt mondta, műszakilag ez megoldható, a vezeték készen áll az azonnali használatra.

A szóvivő közölte, a beszélgetést rögzítették arra az esetre, "ha valaki úgy döntene, hogy eljátszik a tartalmával".

Putyin a szóvivő szerint arra is felhívta a figyelmet, hogy a megváltozott körülmények miatt a második vezeték kapacitásának fele az orosz fogyasztásra van fenntartva, vagyis az Északi Áramlat-2-n legfeljebb 27,5 milliárd köbmétert lehetne szállítani az év végéig.

Peszkov tájékoztatása szerint a felek megbeszélték az Északi Áramlat-1 turbináinak a karbantartásból való visszatérésével kapcsolatos nehézségeket is.
Putyin emlékeztetett, hogy az a turbina, amelyet Kanadába küldtek karbantartásra, jelenleg Németországban van, de "nincs meg minden papírja".

A Schödernek adott magyarázat szerint a Siemens az egész projektet brit joghatóság alá helyezte, és a hatályos szerződések szerinti szolgáltatást nem a német vállalat központja, hanem a Siemens brit leányvállalata végzi, a brit jog alapján.

Peszkov szerint a Gazprom mint a turbina tulajdonosa ezért dokumentumokat köteles beszerezni arról, hogy nem szankcionált termékről van szó, valamint iratokat kell benyújtania a berendezés műszaki állapotáról.

"Egyelőre ezek a dokumentumok, tudomásunk szerint, nem állnak rendelkezésre" - mondta a szóvivő.

Hozzátette, hogy egy másik turbina is tönkrement, és több más meghibásodás is történt, amelyek megjavítását a Gazprom várja, ám a brit leányvállalat nem siet a javítással. Peszkov kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy Kanada érdekelt lenne az európai orosz gázszállítás felújításában, mert, mint mondta, maga is arra készül, hogy cseppfolyósított földgázt szállítson erre a piacra.

Olaf Scholz német kancellár szerdán bejelentette, hogy befejeződött az Északi Áramlat-1 földgázvezetékhez szükséges turbina karbantartása, így nincs technikai akadálya annak, hogy Oroszország teljesítse a gázszállítási szerződésekben vállalt kötelezettségeit.

Wolfgang Büchner német kormányszóvivő azt mondta, hogy a hajtómű Oroszországba történő szállításához nincs szükség további garanciákra, mivel erre az egységre nem vonatkoznak a szankciók. Hozzátette, hogy Németország részéről minden adott ahhoz, hogy a turbinát Oroszországba küldjék.

Az Északi Áramlat két gázturbina leállása miatt július 27. óta kapacitásának mintegy 20 százalékán üzemel. Az egyiket - amelyet a Siemens Energy Kanadában gyártatott - Montrealba küldték javításra. A Moszkva elleni ottawai szankciók miatt a gyártó kezdetben nem volt hajlandó visszaszolgáltatni a berendezést Németországnak, de Berlin számos kérése után ezt mégis megtette.

Vitalij Markelov, a Gazprom helyettes vezetője július végén azzal vádolta meg a Siemens Energyt, hogy nem teljesíti az Északi Áramlat-1 meghibásodott hajtóműveinek javítására vonatkozó kötelezettségeit. Ennek következtében a portovajai kompresszorállomáson csak egy turbina működőképes.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!