Peterson: A fiatal férfiakat kellene megszólítania a gyülekezeteknek
Peterson: A fiatal férfiakat kellene megszólítania a gyülekezeteknek

Forrás: Youtube/Jordan B Peterson

2022. 07. 14.
A pszichológus szerint Amerikában a súlyos demoralizáció elsősorban a fiatal férfiakat célozza, akiket állandó bűntudat alatt akarnak tartani, hogy ne tudják betölteni a szerepüket a magánéletben és a társadalomban.

Peterson szerint a bűntudatkeltés már gyerekkorban elkezdődik, amikor Nyugaton piszkálják a fiúkat amiatt, hogy “agresszív” játékokat játszanak, majd folytatódik azzal, hogy az iskolában megszégyenítik őket csak azért, mert fiúk.

Később, fiatal felnőttként hallanak arról az ideológiáról, mely szerint a patriarchális alapokon nyugvó társadalom alapvetően gonosz és erőszakos, a Földön eltöltött emberi élet pedig pusztulásba taszítja a bolygót, és ökológiai katasztrófához vezet. A környezetvédelmi károk és az elnyomás ráadásul elsősorban a férfiak hibája.

Az író szerint a bűntudatkeltés után a férfiak azt tapasztalják, hogy az alkotási- és kalandvágyukat is lerombolják csakúgy, mint a nők iránti természetes vonzalmukat.

A keresztény gyülekezeteknek kellene emlékeztetniük a férfiakat arra, hogy az a feladatuk, hogy megtalálják a hozzájuk illő
nőt, sétáljanak a kertben, gondoskodjanak a családjukról, építsenek bárkát, hódítsanak meg területeket, ÉS építsék a Mennybe vezető létrát"

- mondta Peterson.

A pszichológus szerint a gyülekezeteknek meg kell szólítaniuk a férfiakat, hogy segítsenek jobbá tenni a közösségeket, az országukat és a világot:
“Csatlakozzatok! Segítünk nektek rendbe szedni magatokat, és ti is segíteni tudtok nekünk, hogy rendbe jöjjünk. És együtt felfelé fogunk törni".

(Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!