Minden idők legnagyobb létszámú konklávéja dönt az új pápáról.(Forrás: Vatican Media)
Drámai hangulatú felszólalások hangzottak el a konklávét megelőző bíborosi gyűlésen, amelyen több felszólaló – még a most elhunyt Ferenc pápa által kinevezettek közül is – úgy vélte, hogy a római katolikus egyház állapota rendkívül aggasztó, és ebben a kaotikus helyzetben kell az új egyházfőnek rendet tennie.
A bíborosi gyűlésről beszámoló infovaticana katolikus honlap megjegyezte, hogy Ferenc pápa tudatosan hivatkozott arra, hogy „rendetlenséget kell csinálni”, ezt a maximát alkalmazta pontifikátusára, ami így megosztó és viharos lett.
„Az érem másik oldala azonban az, hogy felszínre hozott sok mindent, ami addig a sötétségben rejtve maradt, és ezáltal megvan a lehetősége annak, hogy a következő pápát felvértezze a szükséges információkkal, hogy elkezdje orvosolni – ha úgy dönt – azokat a problémákat, amelyeket Ferenc pontifikátusa feltárt” – írja az infovaticana, amely felsorolja azokat a kritikus területeket, amelyekkel a következő pápának foglalkoznia kell.
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »