Sok mindent el lehet mondani a jelenleg is folyó amerikai választási versenyről, de azt nem, hogy történelmi eseményekben és meglepő fordulatokban szűkölködne. Ahogyan arra sokan számítottak, a visszalépéstől az utolsó pillanatig vonakodó Biden, akinek tarthatatlan mentális állapota miatt a demokrata politikusok és a főáramú média részéről is hihetetlen nyomással kellett szembenéznie, végül elfogadta az elkerülhetetlent, és megírta azt a bizonyos levelet, mely végül pontot tett az i-re. Az elnök népszerűsége eddigre már jóval alulmúlta Donald Trumpét, aki játszi könnyedséggel használta ki kampánya során verbális és fizikai bukdácsolását.
Biden állapota kapcsán sokan, főként a republikánus oldalon pedzegették, hogy már jó ideje nem ő irányítja az Egyesült Államokat, hanem olyan árnyékhatalmi emberek, mint például Barack Obama volt elnök.
A napokban egyébként Biden lemondásával egy érdekes, 2020. december 3-ai CNN-es interjúrészlet is napvilágot látott, melyben arról kérdezték, hogyan jön ki Kamala Harrisszel. Világossá tette, hogy barátok, amikor pedig nem értenek egyet, úgy oldják meg, ahogy ő és Barack Obama is tette, maguk között, privát módon. „De, ahogy azt Baracknak is elmondtam: amennyiben alapvető erkölcsi egyet nem értésre jutunk, akkor valamilyen betegséget elkapok, és bejelentem, hogy le kell mondanom” – közölte akkor a megválasztott elnök, aki a napokban valóban betegen jelentette be visszalépését az elnökjelöltségtől.
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »