hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ilyen ember volt Oppenheimer, az atombomba atyja
Aznap kétszer kelt fel a nap
Ilyen ember volt Oppenheimer, az atombomba atyja

Oppenheimer arra az álláspontra jutott, hogy az atombomba használatát be kell tiltani.(Fotó: AP / John Rooney)

2023. 07. 20.
A napokban kezdik vetíteni Christopher Nolan Oppenheimer című életrajzi filmjét. Robert Oppenheimer amerikai születésű zsidó fizikus a Manhattan-terv vezetőjeként fontos szerepet játszott az első atombomba kifejlesztésében. Cikkünkben a neves tudós életét kívánjuk röviden bemutatni.

A z amerikai fizikus édesapja, Julius Seligmann Oppenheimer német származású zsidó volt, aki még tiné­dzserként vándorolt ki Németországból Amerikába, hogy szerencsét próbáljon.

A fiatal Seligmann a textiliparban helyezkedett el, és szorgalmas munkával sikeresen meggazdagodott, melynek következtében New York fényűző kerületében vásárolt magának ingatlant. Seligmann 1903-ban feleségül vette – a szintén német származású amerikai zsidó hölgyet – Ella Friedmant, akitől 1904-ben megszületett első gyermekük, Julius Robert Oppenheimer, akit az „atombomba atyja”-ként szokás emlegetni. Rajta kívül még három fiúgyermeke született a fiatal házaspárnak.

A tudáséhes egyetemista

Robert Oppenheimer 17 éves korában fejezte be a középiskolát, majd egy évvel később felvételt nyert a Harvard Egyetemre, ahol a kémia lett a fő szakja. Itteni tanulmányai során kezdett el érdeklődni az elméleti fizika iránt Percy Bridgman későbbi Nobel-díjas fizikus előadásainak hatására.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!