hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az amerikai elnök nyugdíjazását készítheti elő az új titkos iratbotrány
Biden alkonya?
Az amerikai elnök nyugdíjazását készítheti elő az új titkos iratbotrány

Fotó: AP / Carolyn Kaste

2023. 01. 19.
Egyre hangosabbak azok a hangok, melyek szerint az amerikai elnök hatalomból való eltávolítását és nyugdíjazását készíthetik elő a napokban kirobbant, titkos dokumentumok helytelen kezelésével kapcsolatos botrányon keresztül.

Már megválasztása óta pedzegeti újságírók és politikai kommentátorok hada, hogy Joe Biden életkoránál és kétes mentális állapotánál fogva irányított vezető, akit addig tartanak pozícióban, amíg hasznosnak bizonyul azok számára, akik pozícióba helyezték. Ezen időszak lejártát jelezheti a Joe Biden körüli „garázs-gate”-ként emlegetett legfrissebb botrány, mely ahhoz is vezethet, hogy a soron következő elnökválasztáson alternatív jelöltet állíthat a Demokrata Párt. Január elején ugyanis nyilvánosságra került, hogy az amerikai elnök egy korábbi irodájában, garázsában és könyvtárában alelnöki idejéből származó titkosított dokumentumokat találtak. A hír január elején, néhány hónappal azután pattant ki, hogy elődje, Donald Trump floridai birtokán a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) házkutatás során rengeteg titkosított fehér házi iratot talált egy tárolóban.

A jelen botrány körülményei számos kérdést felvetnek, melyek arra utalnak, hogy valóban lehet alapja annak az elméletnek, hogy bizonyos körök ezen keresztül segítenék hozzá a visszavonulás melletti döntés meghozatalához. Azt még a főáramú média is elismeri, hogy bőven vannak a demokrata establishmenten belül olyan tisztviselők, akik nagyon is szeretnék, hogy Biden megkezdje „rég­óta esedékes” nyugdíjas éveit.

Az első tíz minősített dokumentumot a hírek szerint november 2-án, csupán néhány nappal a félidős választások előtt találták meg Joe Biden magánirodájában a Penn Biden Center nevet viselő agytrösztnél. A jogászok azonnal értesítették a Nemzeti Levéltárat, és át is adták nekik az iratokat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!