hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Biden, a fekete lovag: háború indult a MAGA-mozgalom ellen
Miért turbózzák fel az adóhatóságot?
Biden, a fekete lovag: háború indult a MAGA-mozgalom ellen

Fotó: AP / Evan Vucci

2022. 09. 08.
Aki nem ért egyet a kormánnyal, szélsőségesnek számít ma Amerikában. A retorikai elszigetelésen túl, úgy tűnik, anyagi téren is ellehetetlenítik és az adóhivatalt is mozgósítják a társadalom ezen része ellen.

Igazi szuperhős elnöke van Amerikának. Hétköznapi mivoltában szenilis öregembernek tetteti magát, aki a zakóját sem tudja egyedül felvenni, vagy álltában eldől a biciklijével, ám ha a nemzet úgy kívánja, Dark Brandonná lényegül át. A Fehér Ház píár-felelősei által kitalált alteregó ugyan inkább valami főgonoszra hajaz – a hivatalos propaganda gyártotta mémek vörös lézerszemekkel, vastrónon ábrázolják –, de a megtévesztő esztétika ellenére hősiesen harcol a gazdasági válság és a demokrácia ellenségei ellen.  

Karine Jean-Pierre fehér házi sajtószóvivő szerint például az ország „gazdaságilag erősebb, mint bármikor a történelem során”, az infláció is „0 százalékos volt júliusban”. Persze, az amerikaiak egyelőre nem érzékelik az elképesztő fellendülést, mert az adat csak az előző hónaphoz viszonyítva igaz – a tavalyihoz képest 8,3 százalékos a mutató, vagyis 40 éves csúcson áll.

Fenomenális győzelem volt augusztusban az „inflációcsökkentő törvény” is, amely tartalmazza a demokraták korábban többször megbukott zöld programját, és az obamai egészségügyi reform (Obamacare) részleges visszaállítását is. A javaslatot személyesen Bill Gates segített átjuttatni a Szenátuson, ő győzte meg ugyanis a demokrata Joe Manchint, akinek a szavazata eddig hiányzott az elfogadáshoz.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!