hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Viharok az „ex-meleg”terápia körül
A betiltási törekvések valódi oka
Viharok az „ex-meleg”terápia körül

Fotó: Shutterstock/ Puzzlepix

2021. 03. 24.
Ma már nem lehet feltenni azt a kérdést, hogy van-e kiút a homoszexuális életformából, mert uralkodóvá vált az a narratíva, miszerint a személyiség csak a meleg identitás elfogadása által teljesedhet ki és kerülhet összhangba önmagával. Mi több, egyre inkább bűncselekményszámba megy a saját nemükhöz vonzódóknak nyújtott terápia,  még akkor is, ha ez önkéntes és szakszerű.

Fokozódott az elmúlt időben a nyomás a brit kormányon, hogy Theresa May, majd Boris Johnson 2018 óta többször elhangzott ígéretének megfelelően végre betiltsák az úgynevezett resztoratív vagy helyreállító (esetleg reorien­tációs) terápiákat. Az erre irányuló kampány részeként lemondott három esélyegyenlőségi tanácsadó, azzal az indokkal, hogy túl kevés előrelépés történik az ügyben.

A brit vita 

Két hete egy Westminster Hall-i vitafórumot hívtak össze (a brit parlament szokásos működésének részét képező megbeszéléseken a képviselők helyi és országos ügyekben is kérdezhetik az illetékes minisztereket) egy petíció apropóján, mely szintén a resztoratív terápiák betiltását, sőt az ilyen jellegű külföldi szolgáltatások igénybevételének kriminalizálását sürgette. 

Az ITV News szerint a Konzervatív Párton belül néhány képviselő a háttérben lobbizik a kormánynál a betiltás ellen, de az intézkedés hangos támogatói többen vannak. Utóbbiaknak a sajtóban idézett érvelései a homoszexualitást a hitükkel összhangban bűnnek tekintő keresztény felekezetek kínálta módszerekre hegyezik ki a helyreállító terápia kérdését. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!