Fotó: AP / Ebrahim Noroozi
Súlyos üldöztetések után a 19. században európai hatalmak és zsidó szervezetek nyomást gyakoroltak a perzsa udvarra, hogy javítson a perzsiai zsidóság körülményein. A jogi helyzetük csak a Kádzsár Birodalom végnapjaiban, az 1906–11 között zajló alkotmányos forradalom idején kezdett javulni, amikor a síita Kádzsárok a modernizáció jegyében elfogadták a modern állampolgárság eszményét. Ez a dhimmi státuszt formálissá tette, de a teljes zsidó emancipáció majd csak a következő dinasztia alatt következik be.
Reza sah (1925–1941) államépítése a nemzeti egységet tűzte zászlajára, és háttérbe szorította az iszlám társadalmi szerepét. Bár az ajatollahok fenyegetése miatt végül nem köztársaságot, hanem monarchiát alapított, az iszlámtól való elhatárolódásának jeleként dinasztiájának a Pahlavi nevet adta. Ez az ókori közép-perzsa nyelv neve, amelyet a Szászánida Birodalom idején (tehát Irán egyik nagy, iszlám előtti aranykorában) használtak. A sah modernizációs törekvései a dhimmi státuszt fokozatosan megszüntették és a zsidók teljes jogú állampolgárokká váltak.
A vallási kisebbségek (köztük a zsidók) beilleszkedhettek a modern állami intézményekbe, és a gazdasági lehetőségek széles tárháza is megnyílt előttük a gettók felszámolásával. A szekularizáció pedig az oktatást, a katonai és politikai pályát is megnyitotta nekik, illetve vallási függetlenséget is biztosított számukra.
Az utolsó ellenség: A holtak szellemei és az élők tisztelete
Mit mond a halálról, a gyászról, a túlvilági életről a zsidó–keresztény kinyilatkoztatás? »
Seres László: 9/11 és a „végtelen háború” mítosza
Véleménycikk »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »