hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hol a helye a nemzet identitásának? - Ruff Tibor a sámánizmusról és kereszténységről
Miért lenne fontos meghúzni a határvonalakat?
Hol a helye a nemzet identitásának? - Ruff Tibor a sámánizmusról és kereszténységről

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

2021. 09. 02.
Az augusztus 20-ai ünnepségeken idén feltűnő volt, milyen hangsúlyt kaptak a magyar történelem kereszténység előtti, pogány korszakának jelképei. A jelenség hátteréről Ruff Tibor filozófust, teológust kérdeztük.

Milyen szerepet játszott a magyar nemzetté válásban a sámánizmus, és miben jelentett korszakváltást a zsidó–keresztény hittel való találkozás?

– A zűrzavar ezen a területen nem most kezdődött. Érdemes először tisztázni azt, miért jelent problémát a bibliai felfogás szempontjából az ilyen – nevezzük talán így – kultusz. A mózesi törvény tiltotta, sőt halálos bűnnek tartotta a mágiának és varázslásnak minden formáját. Hozzá kell tenni ehhez, hogy a történelmi kereszténység a mai napig ellentmondásosan viszonyul a törvényhez, a legtöbb hívő számára nem egyértelmű, mi vonatkozik ebből csak a zsidóságra, és mi az, ami a nemzetekre is érvényes erkölcsi parancs. A mai fogalommal ezoterikus kultuszoknak nevezhető gyakorlatok tilalma azonban minden nemzetre vonatkozik, mert a Biblia azzal zárja ezt a részt, hogy az ilyen „utálatosságokért űzi ki Isten őket teelőled” – vagyis a kanaánita népeket Izrael elől, sőt hozzáteszi, hogy „mind utálatos Isten előtt, aki ezeket cselekszi”.

Ez tehát egyetemes jellegű parancs. A mózesi törvény érvényességét pedig Jézus, majd Pál apostol is megerősítette, „amíg az ég és a föld el nem múlik”. A kereszténység mégis már korán eltért ettől, részben tudatlanság, részben pedig egy teológiai tévedés miatt, miszerint Isten elvetette a törvényt. Azt se felejtsük el, hogy a misszionáriusok közül sokan az életükkel fizettek, amikor a pogány népek között hirdették az evangéliumot – így járt Gellért püspök is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!