A Kecskeméti Erdőpark. A vízér mellett ott a legbujább a terület, ahol ki is önt a víz. (Fotó: A szerző felvételei )
Farkas-Barta Kata egy nyári délelőttön a legkisebb lányával indult a boltba Kecskemét kertvárosi részén. Olyan meleg volt, hogy egyik fa árnyékától a másikig menekültek, közben meg-megálltak pihenni. A háromgyermekes édesanyát kétségbe ejtette, hogy a légkondicionált lakáson és autón kívül egy ilyen rövid séta is ennyire megviseli a kisgyermekét.
„Akkor kezdtünk el fákat ültetni” – idézi fel a várost megmozgató kezdeményezésük 2019-es indulását. A Zöld Küldetés Egyesület nevű civil szervezet ma már több mint 110 ezer elültetett fával büszkélkedhet. Vagyis minden kecskeméti lakosra jut egy fa. Projektjeikhez százötvennél több oktatási-nevelési intézmény csatlakozott, és számos önkéntest tudtak bevonni az egyes munkálatokba.
Kata tudásban is igyekezett felzárkózni a civil lelkesedéséhez: elvégzett egy kert- és tóépítő képzést, később pedig permakultúrát tanult, ma pedig már maga is oktat. Az egyre mélyebb ismeretekre szüksége is volt, ugyanis az egymást követő egyre forróbb és aszályosabb évek miatt mind sürgetőbb kérdéssé vált, hogy miként maradnak életben az elültetett fák.
Seres László: 9/11 és a „végtelen háború” mítosza
Véleménycikk »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »