Maradni vagy menni? Horthy legitimációja és a magyar államgépezet bűnös részvétele

A náci Németország vezetése már az 1943-as év utolsó harmadában elhatározta, hogy a vonakodó szövetségesnek tekintett Magyarországot katonailag meg fogja szállni. A döntés megszületésének a következő okai voltak: A Kállay Miklós miniszterelnök által vezetett kormány úgynevezett „hintapolitikája”, amelynek lényege az volt, hogy noha a magyarok benne maradtak a tengely szövetségben, ugyanakkor titkos tárgyalásokat folytattak az angolszász szövetségesekkel egy lehetséges fegyverszünet megkötésének céljából. 1943 őszén a fasiszta Olaszország kilépett a német szövetségből és megadta magát az angolszászoknak. A Wermachtnak komoly katonai erőt kellett Olaszországba küldenie, hogy megakadályozza a brit és az amerikai csapatok előrenyomulását Németország déli területei és a Balkán-félsziget felé. A németek eldöntötték, hogy Magyarország nem léphet az olasz útra, mert a Harmadik Birodalomnak nagyon nagy szüksége volt arra, hogy a magyarországi nyersanyaglelőhelyek és mezőgazdasági termények hozzáférhetőek legyenek számára. Természetesen az is cél volt, hogy az Endlösungot lebonyolító náci hatóságok kezükbe kaparinthassák a fizikai épségében tömegesen még nem veszélyeztetett, de jogaitól már megfosztott nagy létszámú magyarországi zsidó közösséget.

A Margarethe-terv 1944 elejére már készen állt. Hitler szándéka az volt, hogy hazánk minden bonyodalom nélkül vesse alá magát a megszállásnak. Ezért a megszállás előestéjén a Salzburg melletti klessheimi kastélyba hívatta Horthy Miklós kormányzót. Azzal a céllal, hogy rávegye: maradjon a helyén és ezzel legitimálja a megszállás tényét. Nem tudjuk pontosan, hogy mi hangzott el, hiszen jegyzőkönyvet nem vezettek a tárgyalások során. Csak következtethetünk arra, hogy a kezdetben indulatos találkozón valamilyen alku jött létre Hitler és Horthy között. Ennek eredményeként a kormányzó a megszállást követően is a helyén maradt és együttműködött Edmund Veesenmayerrel, a Német Birodalom teljhatalmú képviselőjével az új magyar kormány személyi összetételének kialakításában, illetve kiszolgáltatta a Magyarországon élő és a faji törvények alapján zsidónak minősülő állampolgárokat a náci „végső megoldásnak”. Az alku tartalmát a kormányzó és az általa kinevezett új kormány későbbi rendelkezései árulják el számunkra. Valószínűsíthetően a magyar kormányzó ígéretet tett a nyersanyagok és termények nagyobb mennyiségének átadására a németeknek. Továbbá a magyar katonai aktivitás fokozására a keleti fronton. Az alku tárgyát képezte a mintegy 825 ezer zsidónak minősített magyar állampolgár kiszolgáltatása is.

A birodalom tehát Veesenmayer személyében teljhatalmú megbízottat nevezett ki, akinek gyakorlatilag mindenbe beleszólása és felülbírálati joga volt, ami Magyarországon történt. A Wermacht kivételével minden német hatóság (így a Gestapo is) az ő parancsait teljesítette. A birodalom képviselőjeként mindenben támogatta azokat a magyarokat, akik a megszállókkal való együttműködést választották. Az ellenállókra pedig könyörtelenül lecsapott.