Az emberiség hajlamos minden korszakának legfejlettebb technológiáját valamiféle transzcendens erővel felruházni. Az ókori görögök mítoszaiban már megjelentek az isteni gépek és mesterséges lények: Talósz, a bronzból kovácsolt automata például Kréta partjait őrizte, és egyszerre testesítette meg a technológia csodáját és fenyegetését. Jóval később, a második világháború alatt a csendes-óceáni „rakománykultusz” hasonló mechanizmus szerint született meg olyan közösségekben, amelyek először találkoztak repülőgépekkel és rádiókkal, melyeknek spirituális eredetet tulajdonítottak. Bambuszból épített kifutópályákkal, repülőkkel és rituálékkal próbálták visszahívni az „égi ajándékokat” hozó gépeket.
A digitális korszakban ugyanez a minta új formában tért vissza.
A ’90-es évek technopogány mozgalmai már nem egyszerű eszközként tekintettek az internetre, hanem kollektív tudatként, „digitális éterként”, amelyben az emberi elme és a hálózat összeolvadhat.
2026.05.22. (XXX/21)
