Az inspiráció nem luxuscikk, ami a művészek vagy a komolyabb alkotók kiváltsága, hanem a mindennapi életünk fontos eleme, amely a motivációnkat energizálja. Ennek hiányában az információáradattal szennyezett modern és rohanó világban hamar kiüresedhetünk és kiéghetünk, mentális és spirituális szinten egyaránt.
Míg az inspirációt az antik korban Platón és Arisztotelész az ideák és múzsák világából eredeztetett tudásnak, hirtelen jövő szellemi késztetésnek és isteni megszállottságnak tekintette, addig a középkorban az isteni megvilágosodás általi megismerés sajátos formájának tartották. A racionalizmus korában ezt az „isteni szikrát” és felismerést már pusztán csak logikai folyamatnak titulálták. A kor előrehaladtával az empiristák az asszociációk által működő kognitív pszichológiai folyamatként értelmezték, ami nem spirituális, hanem inkább lelki folyamat.
Immanuel Kant német filozófus a képzelőerő és az értelem produktív harmóniájaként definiálta az inspirációt, míg a romantikusok inkább misztikus eredetű szellemi-érzelmi késztetésnek, kitörésnek.