Amerikai koncerteken, sporteseményeken már elmaradhatatlan elemnek számít a kiss cam (csókkamera). A közönség soraiból a kivetítőkön megjelenített párok általában vidám integetéssel és kissé gátlástalan, intim megnyilvánulásokkal ünneplik az operatőröktől kapott 15 másodpercnyi hírnevet.
Általában. A Coldplay július 16-ai koncertjén azonban egész más fordulatot vettek az események.
Amint egy ölelkező pár felfogta, hogy éppen több tízezer szempár irányul rájuk, azonnal ijedten eltakarták arcukat, és igyekeztek elfordulni, majd lehetőleg eltűnni a kamera látószögéből. A szokatlan reakció meglepődést keltett a tömegben. Az együttes frontembere, Chris Martin zavarában csak annyit mondott a mikrofonba: „Ezek most vagy éppen félrelépnek, vagy nagyon szégyellősek…”
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »