Három rejtélyes lény határozta meg a párizsi olimpia nyitó- és záróünnepségét, amelyek közül kettőre különösen felkapták a fejüket a keresztény nézők – mivel azoknak látványosan spirituális jelentőséget akartak tulajdonítani a rendezők.
Az egyik ilyen lény a Szajnán végigvágtató robotlovas volt, aki elvitte az olimpiai zászlót a francia fővárosba. Róla a francia rendezők azt mondták, hogy az Olimpia szellemét testesíti meg, míg egy másik nyilatkozatban pedig a Szajna istennőjével azonosították. Ő pedig nem más, mint a gall–római vallás kelta eredetű Sequana istennője, aki a források és a folyó védőszentje volt, olyan gyógyító istennő, akinek az emberek különféle ezüst- és bronzfelajánlásokkal próbálták elnyerni a kegyeit, hogy így nyerjenek gyógyulást a betegségeikből. Némi ellentmondás a Szajnával kapcsolatban, hogy a folyó vize közben olyan szinten szennyezett, hogy mintegy száz éve már tilos úszni benne, és a francia kormány közel 1,4 milliárd eurót költött a tisztítására, de így sem sikerült megoldaniuk a gondot: számos olimpikon, köztük a magyar nyílt vízi úszó Fábián Bettina is kórházba került súlyos fertőzéssel a folyóban való úszás után.
Gyógyulás helyett, úgy tűnik, inkább betegséget hozott magával ez a rejtélyes lovas, akiben a közösségi oldalakon nagyon sokan inkább a Jelenések könyvéből ismert fakó lovast látták, aki a Biblia szerint a Halált és a Pokolt hordozza magán (görögben Thanatosz és Hádész) és akik az írás szerint hatalmat kapnak a föld negyedrészén, hogy fegyverrel, éhséggel, halállal és a földnek fenevadai által öljenek.