hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Így fosztanák meg trónjától a dollárt Kína és Putyin szövetségesei
Bővülő ellenblokk
Így fosztanák meg trónjától a dollárt Kína és Putyin szövetségesei

Forrás: AP/Gianluigi Guercia

2023. 08. 31.
A BRICS augusztus 22. és 24. között tartotta szokásos államfői konferenciáját Johannesburgban. Az eseményen elhangzott, hogy eddig negyven állam jelezte csatlakozási szándékát, és hat új tag felvételéről döntöttek. Szó esett egy közös valuta bevezetéséről is.

Hogy megértsük a dollár alternatívájaként szolgáló közös valuta ötletét, érdemes pár évtizedet visszaugrani az időben és röviden áttekinteni, miképp alakult ki a BRICS, és milyen gazdasági folyamatok vezettek el a napjainkban fennálló helyzetig. 

Négyről indult

A BRIC (akkor még S nélkül) mozaikszót 2001-ben használta először Jim O’Neil, a Goldman Sachs egyik közgazdásza, összevonva a leggyorsabban fejlődő országok angol nevének kezdőbetűit (Brazília, Oroszország, India és Kína). O’Neil akkor azt prognosztizálta, hogy 2050-re ez a négy ország lesz a világgazdaság legmeghatározóbb szereplője. Kilenc évvel később, 2010-ben ehhez a társasághoz zárkózott fel a Dél-afrikai Köztársaság is, és az eddig nem hivatalos formában használt betűszó (immár az S-szel kiegészülve) a csoportosulás formális megjelölése lett. 

A BRICS országai ma a Föld területének 26 százalékát fedik le, és bolygónk teljes népességének több mint 40 százaléka ebben az öt országban él. Ezen túl a BRICS termeli meg a Föld teljes GDP-jének valamivel több mint negyedét, meghaladva nemcsak az Egyesült Államok, de az egész G7 által megtermelt GDP-t.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!