Társadalmi mobilitásnak nevezzük azt, amikor egy személy vagy csoport társadalmi helyzete megváltozik, tehát egy szegény családba született gyerek nem lesz szegénységre ítélve a származása miatt már a születése pillanatától. Ez a mozgás lehet vertikális (a társadalmi hierarchiában történő fölfelé vagy netán lefelé történő mozgással) és lehet horizontális is (ami foglalkozásváltásban nyilvánulhat meg, azonban a társadalmi hierarchiában elfoglalt hely ebben az esetben azonos marad). Mindemellett létezik az ún. „házassági mobilitás” is, amikor valaki házasságkötésével kerül át egy másik társadalmi rétegbe. A mobilitást többek között a foglalkozás, jövedelem, iskolai végzettség vagy a kedvezőbb, illetve kedvezőtlenebb lakhely szempontjából lehet vizsgálni.
A társadalmi mobilitás mértéke azt demonstrálja, hogy egy ma megszülető gyereknek mekkora esélye van a szüleiétől eltérő – ideális esetben jobb – életet élnie. A társadalmi mobilitás hiánya a legtöbb országban komoly probléma. A World Economic Forum (WEF) 2020-as tanulmánya megállapította, hogy kevés olyan gazdaság van a világon, amely olyan környezetet tud teremteni, hogy az állampolgárok gyarapítani tudják a vagyonukat. Tehát ugyanabban a társadalmi és gazdasági helyzetben maradnak az emberek, amiben a szüleik is voltak. Megfigyelhető, hogy azok a gyerekek, akik kevésbé tehetős családokban látták meg a napvilágot, jellemzően nagyobb árat fizetnek a sikerért, mint a gazdagabb családba született kortársaik. Mindemellett a WEF szerint az egyenlőtlenségek azokban az országokban is rohamosan nőnek, ahol egyébként a társadalmi mobilitás indexe emelkedik.
A 2020-as, a Világgazdasági Fórumra készített anyagból kiderül, hogy Magyarország a 37. helyen szerepel a 82 országot vizsgáló listán. A tanulmány szerint Európában alig van olyan ország, amelyet magunk mögött tudtunk hagyni a rangsorban: csupán a 40. helyen álló Bulgáriát és a 42. helyre sorolt Romániát. A kutatásban részt vevő országok állampolgárainak túlnyomó része, beleértve hazánkét is, beleragad abba a társadalmi és gazdasági helyzetbe, amibe beleszületett, mondhatni, nemzedékről nemzedékre száll a vagyon és a szegénység is.