hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gazdag nyugati férfiak, akik szegény országokból választanak feleséget
A feminizmus visszaüt
Gazdag nyugati férfiak, akik szegény országokból választanak feleséget

Forrás: The Official Passportbros Site

2023. 11. 08.
Jellemzően észak-amerikai férfiak digitális nomádokká válva igyekeznek szerelmi életüket felpezsdíteni, Azaz Dél-Amerikába és Délkelet-Ázsiába utaznak randevúzni. Ők a „Passport Bros”, azaz „útlevéltesók”, akik a meggyőződésük és módszereik miatt kapnak hideget és meleget is. Talán nem véletlenül.

Megjelent a Hetek Képbehozó magazinja, címe: „Keresztünk – Nyugaton a helyzet változó”. A kiadványban európai gyülekezetvezetők, meghurcolt keresztények, ismert bibliatanítók világítanak rá arra, hogyan változott meg a hívők megítélése nyugaton. A bookazine 4990 Ft helyett 3490 Ft a hetek.hu/konyvek oldalon.

Passport Bros elnevezésű mozgalom a 2000-es években ütötte fel a fejét, a #metoo és a pandémia csak megerősítette, idén nyáron pedig már két könyv is megjelent a témában. A mai kultúra állapotát azonban jól mutatja, hogy a jelenségről a legtöbb információ még mindig TikTok-, Instagram- és Reddit-videókból, illetve posztokból, valamint az online Urban Dictionaryből olvasható ki.

Eme sorok írója is arra jutott, hogy e tartalomkészítőket meg nem nevezni a legjobb döntés. Miután megnyilvánulásaik alapján – többek között – a nők tárgyiasításának a népszerűsítését tűzték a zászlójukra, az ingyenreklám megtagadása kívánkozik a „helyes” megoldásnak velük szemben. De akkor miről szóljon ez a cikk? Szóljon arról, hogy milyen koncepciók vezérlik az egyes táborokat, hogy mennyire nem új keletű ez az egész, és hogy a tradicionális társadalmi szerepek felbomlása milyen balperdületeket szül egyik-másik félben. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!