hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A PayPal is kacérkodik a cenzúrával
Sokba kerülő különvélemények
A PayPal is kacérkodik a cenzúrával

Dan Schulman, a PayPal vezérigazgatója (középen, kék pólóban) a Pride hónapot ünnepli a cég alkalmazottaival.(Fotó: FB / PayPal)

2022. 10. 27.
A PayPal nemrég bejelentette, hogy frissített szabályzata szerint 2500 dollárral büntetheti a félretájékoztatást. Bár később visszakozott, a hír ismét a szólásszabadság pénzügyi korlátozására tett Erőfeszítésekre irányította a figyelmet.

Mintha a PayPal nem tudná eldönteni, hogy részt vegyen-e az online „dezinformáció” elleni hadjáratban, vagy sem. Először zárolta Toby Young brit konzervatív újságíró, valamint két hozzá köthető szervezet (a Free Speech Union és a The Daily Sceptic) felhasználói fiókjait, majd két héttel később visszaállította azokat. Azután felmerült, hogy a cég 2500 dollárt tervez levonni azoktól az ügyfeleitől, akik „félretájékoztatással” kapcsolatban használják szolgáltatásait, de két nappal később ismét meghátrált, és kijelentette, hogy elkötelezett a szabad véleménynyilvánítás mellett.

(Majdnem) új játékszabályok

A pénzügyi cenzúra azonban nem teljesen új a PayPal gyakorlatában. A felhasználói fiókok letiltása vagy törlése az évek során rendszeres velejárója lett a cég működésének. 2010-ben például a Visával és a Mastercarddal együtt leállította az afganisztáni és iraki háborúval kapcsolatos bizalmas dokumentumokat kiszivárogtató Wikileaksnek szánt tranzakciókat.

Noha a cég blokkolt már szélsőjobboldali felhasználói fiókokat, valamint baloldali anarchista csoportokhoz tartozó kifizetéseket is, célkeresztjébe leginkább újságírók, tudósok, hírügynökségek, cégek kerülnek, akiknél nem igazán lehet tudni, milyen bűnnel érdemelték ki a szankciót. Miközben pedofíliát népszerűsítő szervezetek, személyek zavartalanul intézhetik pénzügyeiket, a gyermekek szexualizálása ellen szót emelő Gays Against Groomers (Melegek a szexuális ragadozók ellen) nevű nonprofit fennakadt a PayPal cenzorainak hálóján. De „feketelistára” kerültek a demokráciáért küzdő hongkongi aktivisták és a férfi és női nem biológiai tényét hangoztató Colin Wright evolúcióbiológus is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!