„Erkölcsi kötelességemnek éreztem, hogy kiálljak a kiszolgáltatott helyzetben lévőkért, ezért ajánlottam fel szakmai és katonai tudásomat a bosnyák hadseregnek” – írta a Remembering Srebrenica oldalán szereplő önéletrajzában Jovan Divjak, aki a Jugoszláv Néphadsereg tisztjeként Szarajevó védelmére kelt. „Természetes volt, hogy azok oldalára álltunk, akiket megtámadtak, és szinte semmilyen fegyverük nem volt” – ezt pedig 2017-ben nyilatkozta az AFP-nek adott interjújában arra válaszolva, miért utasítja el a „jó szerb” címkét.
Saját bevallása szerint váratlanul érte Szarajevó ostroma ‘92-ben, pedig már javában zajlott a Jugoszlávia hat tagköztársaságának függetlenedési törekvései nyomán kirobbant délszláv háború. „Eleinte nem hittem abban, hogy háború lesz, a Horvátországban zajló események nagyon távolinak tűntek. Szó esett arról, hogy Boszniában másutt zajlanak fegyveres konfliktusok, de Szarajevóban soha nem harcoltak a többnemzetiségű, a több vallású és a multikulturális alapok miatt. Elképzelhetetlennek tartottam. Eléggé elképedtem, amikor megkezdődött a szarajevói támadás” – idézte fel önéletrajzában Divjak az ostrom előtti hangulatot. Saját tapasztalatait francia nyelven a Sarajevo, mon amour című könyvében írta le.
Divjak származását tekintve szerb etnikumú volt, viszont rendkívül szoros kapcsolat fűzte Szarajevóhoz, magát elsődlegesen bosnyáknak vallotta. Belgrádban született, majd a családjával Boszniába költöztek, a húga már itt látta meg a napvilágot. Visszaemlékezései szerint azért választotta a katonai pályát, mivel édesanyja nem tudta a taníttatását finanszírozni, a katonai akadémiát pedig az állam fizette.
2021.04.23. (XXV/16)
